Mángold töltike recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Töltelék:
- 50 dkg darált hús
- 1 tk só
- őrölt bors
- egy kis fej hagyma
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 egész
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 1 púpozott tk pirospaprika
- 1/2 – 3/4 csésze rizs (2 dl-es csészében mérve)
- 1 csapott kk majoránna
Szaft:
- 1 közepes hagyma
- olaj
- só
- 1-2 tk pirospaprika
- víz
- 1-2 tk liszt( sűrítés céljából)
- 2-3 babérlevél
- rozmaring
Amire még elengedhetetlenül szükségünk van:
- mángold levelek( ahány tölteléket szeretnénk)
Elkészítése:
A darált húst sózzuk, borsozzuk, majoránnával és pirospaprikával ízesítjük. Beleütjük a tojást, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és a zúzott, vagy apróra vágott fokhagymát. kb 20 perc alatt, egy kevés sóval félig megfőzzük a rizst, majd a darált húshoz adjuk.
A mángoldot alaposan megmossuk, majd hagyjuk lecsepegni. Kivágjuk a vastagabb szárrészt a levelet végén, épp úgy, mint amikor töltött káposztát készítünk, majd beletesszük a tölteléket.
Közben egy nagyobb fej hagymát megpucolunk és apróra vágjuk. Megpirítjuk egy kevés sóval olajon, majd megszórjuk pirospaprikával és felengedjük egy kevés vízzel. Liszttel sűrítjük a szaftját, majd teszünk hozzá még egy kis vizet. Ezt követően bele rendezzük a töltikéket.
A maradék leveleket felvágjuk és közé szórjuk. Teszünk bele babért, megszórjuk rozmaringgal és puhára főzzük.
Melegen tejföllel, friss kenyérrel tálaljuk.
A mángold leveleket nem ajánlanám előfőzni, mert akkor képlékenyebb, így kicsit nehezebb betölteni, de nem lehetetlen! Ha marad ki töltelék, simán gombóccá formázva tegyük a töltelékek közé! ![]()
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Hogyan válasszunk parfümöt a mindennapokra és különleges alkalmakra? (x)
Egyetlen Lattafa illat nem lehet ugyanúgy megfelelő az edzőteremben, mint e
Tovább olvasom »
9 világbajnok bukta recept hétvégére
A bukta az a klasszikus sütemény, amihez rengeteg emlék kötődik: a puha, ke
Tovább olvasom »
9 kiadós magyaros étel, ha igazán tartalmas ebédre vágysz
Egy jó szaftos tokány mindig biztos választás, ha tartalmas, magyaros ebéde
Tovább olvasom »
12 laktató húsos-zöldséges fogás, amit bármikor jó elővenni
Ha szeretnénk egy kicsit több zöldséget csempészni a mindennapi főzésbe, ez
Tovább olvasom »
Minden napra egy leves – 7 szuper recept, amit megéri kipróbálnod
Egy hét, hét különböző leves – a tojásos kolbászos zöldbablevestől a könnye
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.09. Péntek
A pénteki menüben tartalmas és könnyedebb fogások is helyet kapnak. A tejsz
Tovább olvasom »

