Tejszínes harcsapaprikás recept
Hozzávalók:
- 1 kg harcsa filé
- 3 fej vöröshagyma
- 4 gerezd áttört fokhagyma
- 10 dkg füstölt szalonna
- 2 db zöldpaprika
- 2 db paradicsom
- kevés liszt
- kevés étolaj
- kevés pirospaprika
- kevés só
- kevés bors
- 200 g főzőtejszín
Elkészítése:
A filézett harcsából, 1 kilónyit csíkokra szelünk, kicsit megsózzuk. A felkockázott, füstölt szalonnát, kevés olajon megsütjük, a tepertő darabokat kivesszük.
A forró zsíron megdinszteljük a hagymát, fokhagymát, hozzáadjuk a csíkozott zöldpaprikát és az apróra vágott paradicsomot.
Sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt, paprikás alapot készítünk.
Mikor a hagyma kissé szétfőtt, a harcsát kevés lisztbe forgatva hozzáadjuk, majd tovább főzzük. Visszatesszük a tepertődarabokat is. (ha túrós csuszával tálaljuk, akkor őrizzük meg)
A tejszínt elkeverjük kevés lisztel, a paprikás levéből kivéve temperáljuk, és hozzáöntjük a harcsához.
Kevés őrölt paprikával színezzük, de adhatunk hozzá kaprot is, mert illik a harcsához.
Galuskával tálaljuk, de szervírozhatjuk túrós csuszával is. Ebben az esetben, a tepertőt adjuk a túrós csuszához.
Tipp:
A halak elkészítéséhez rövid idő szükséges! Akár sütjük, akár főzzük, vigyázzunk, mert ha túlzásba visszük, gumiszerűvé válik!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »

