Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Paprikás tonhal tepsiben recept

Paprikás tonhal tepsiben
Nehézségi szint:
Kezdőknek
Elkészítési idő:
60 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető



  • Hozzávalók:

    • 65-70 dkg fagyasztott tonhal
    • 1 citrom
    • 2 ek finomliszt
    • 1 ek piros fűszerpaprika
    • 2 ek olajbogyó
    • 5 dkg bacon
    • 2 ek olaj
    • 2 ek zsemlemorzsa

    Elkészítése:

    A fagyasztott halat felolvasztjuk. Közben a citromot megmossuk, majd félbevágjuk. Az egyik felet vékony karikákra szeleteljük, a másik felének a héját lereszeljük, illetve a levét kicsavarjuk.

    A lisztet összekeverjük a pirospaprikával. A bacont kis darabokra vágjuk. A felengedett halat féltenyérnyi darabokra szétszedjük, vagy felszeleteljük.

    Egy kis tepsit az olajjal kikenünk, és a morzsával beszórjuk. A halszeleteket citromlével meglocsoljuk, és 10 percig hagyjuk állni, majd jól megsózzuk. Ezután nedvesen beleforgatjuk a paprikás lisztbe, és szorosan egymás mellé elhelyezzük a tepsiben.

    Betakarjuk a szalonnaszeletekkel, és előmelegített, forró sütőbe toljuk. A lángot közepesre mérsékeljük, és kb. 20 percig sütjük. Vigyázat, a hal nagyon gyorsan megsül, ezért ne hagyjuk magára!

    Tálaláskor minden halszeletre egy citromkarikát és néhány szem olajbogyót teszünk (ez utóbbi el is hagyható).

    Köretnek tetszés szerint burgonyapüré, párolt petrezselymes rizs, vagy sült burgonya is jó, de a legfinomabb hozzá a sült burgonyapüré.

    Hozzáadom a receptfüzethez

    Őket is nézd meg!

    Szólj hozzá