Paprikás süllőfilé magyaros rizottóval és kőrözöttel töltött gombával recept
Hozzávalók:
- 80 dkg süllőfilé
- 10 dkg rétesliszt
- 2 ek pirospaprika
- Só, fehér bors
- 3 ek olívaolaj
A rizottóhoz:
- 25 dkg rizottó rizs
- 1 csokor petrezselyem
- 1 hagyma
- 10 dkg füstölt kolozsvári szalonna
- 10 dkg Pannónia sajt
- 5 dkg vaj
- 1,2 l csirkealaplé
- 1,5 dl száraz rozé
- Só, bors
A gombához:
- 8 nagy fej barna csiperke
- 1 parenyica sajt
- Só, bors
A kőrözötthöz:
- 15 dkg juhtúró
- 3-4 ek tejföl
- 1 kis hagyma
- 1 mk őrölt kömény
- 1 ek pirospaprika
- Só, bors
Elkészítése:
A kőrözötthöz apróra vágjuk a hagymát és összekeverjük a többi hozzávalóval. Persze ízlés szerint lehet alakítani rajta. Egy éjszakára hűtőbe tesszük összeérni.
A csiperkék tönkjét kivesszük, apróra vágjuk. A hagymát is felaprózzuk, a szalonnát kis kockákra vágjuk. A vaj felét egy lábasban felolvasztjuk, rádobjuk a szalonnát, a hagymát és a gombák tönkjét. Addig kevergetjük, míg a hagyma megfonnyad.
Ráöntjük a rizst, ezt is néhányszor megkeverjük, hozzáadjuk a bort. Alacsonyra vesszük a lángot, megvárjuk, míg a rizs magába szívja. Ekkor merőkanalanként elkezdjük hozzáadni az alaplét. Mindig csak akkor öntjük bele a következő kanállal, ha az előzőt már felszívta a rizs. Addig folytatjuk, míg a rizs megpuhul, a rizottó pedig krémes állagú lesz. Ekkor elzárjuk a lángot.
Apróra vágjuk a petrezselymet, lereszeljük a sajtot, majd ezeket a maradék vajjal együtt a rizottóhoz adjuk. Addig keverjük egy fakanállal, míg a sajt és a vaj teljesen felolvad. Megkóstoljuk, ha kell, sózzuk és alaposan megborsozzuk. Lefedjük, pár percig állni hagyjuk.
A gombák kalapját belülről megsózzuk, -borsozzuk, majd beletöltjük a kőrözöttet, egy kissé kiolajozott tepsibe tesszük. A parenyicát 8 karikára vágjuk, rátesszük a kőrözött tetejére. 180 fokos sütőbe toljuk, amíg a sajt megolvad.
A halfiléket sózzuk, megszórjuk fehér borssal. A lisztet összekeverjük a pirospaprikával. Egy teflonserpenyőben felhevítjük az olajat. A filéket megforgatjuk a paprikás lisztben, majd a serpenyőben pár perc alatt mindkét oldalukat ropogósra sütjük.
Tálaláskor pár kanál rizottót a tányér közepére teszünk, rá két darab halfilé kerül, az egész tetejére pedig két gombát ültetünk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »

