Zöldséges halfalatok recept
Hozzávalók:
- 40 dkg harcsafilé (lehet más halfilé is, ami kicsit testesebb, mint a tonhal)
- 1 fej lilahagyma
- 2 szál sárgarépa
- 20 dkg brokkolirózsa
- 2 dl főzőtejszín
- 1 ek. apróra vagdalt petrezselyem
- 1 kk. őrölt szines bors
- ételízesítő ízlés szerint
- 2-3 ek. étolaj
- só
Elkészítése:
A sárgarépát megtisztítjuk és egyformára karikázzuk. A halat kockákra vágjuk, kicsit besózzuk, és borsozzuk, majd állni hagyjuk míg a hagymát megtisztítjuk és apró kockákra vagdaljuk. Az olajat felmelegítjük, beleszórjuk a hagymát és kevés sóval megszórva pároljuk pár percet fedő alatt. Lesütjük, majd mehet rá a fűszeres hal. Óvatosan fakanállal forgatva kérget sütünk rá, majd pár perc elteltével a hagymával együtt egy tányérra kiszedjük. A lábosba beletesszük a brokkolirózsát és a répa karikákat.
Megszórjuk ételízesítővel, öntünk alá egy fél decinyi vizet, és lefedve roppanósra pároljuk. Fedő nélkül elfőzzük alóla a nedvességet, majd a hagymát és halfalatokat visszatesszük az edénybe. Összeforgatjuk a zöldségekkel és aztán ráöntjük a főzőtejszínt. Forraljuk 2-3 percig, míg kicsit besűrűsödik a mártás, aztán megszórjuk a vágott petrezselyemzölddel, és elzárjuk alatta a gázt. Készen van. Én most penne tésztával tálaltam.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »

