Töltött burgonya recept
Hozzávalók:
- 8 db nagy burgonya
Töltelék:
- kevés napraforgó olaj
- kb fél kg darált hús
- pirospaprika (csemege)
- só
- bors
- 2-3 közepes fej vöröshagyma
- 3-4 dl víz
Tetejére:
- 1 nagy pohár tejföl (450 grammos)
- oreganó
- bazsalikom
- házi paprikakrém
- só (de csak mértékkel, mert maga a paprikakrém is sós)
- bors
Elkészítése:
A burgonyákat megmosom, majd héjában megfőzöm, ha ez megtörtént \”megpucolom\”, kettévágom és kikanalazom a belsejét. (Amit kikanalaztam, abból pizzatésztát, burgonyás pogácsát készítettem -így nem vész kárba.)
A hagymákat megtisztítom, kis kockákra vágom, majd kevés olajon megpirítom. Ezután ugyanúgy járok el, mint ha pörköltet készítenék. Teszek bele pirospaprikát, majd a darált húst is beleteszem, kicsit pirítom, majd felöntöm 3-4 dl vízzel. Ízesítem, addig főzöm, míg a leve teljesen el nem fő szinte.
A kész darált húsos pörköltet belekanalazom a burgonyákba.
Elkészítem a tetejére a fűszeres tejfölt. Ehhez nem kell mást tenni, mint a hozzávalókat összekeverni. (Fűszerekhez mennyiséget nem írtam, mert ízlés kérdése az egész.) Ezt a mártást a megtöltött burgonyáimra kanalazom (aki szeretne tehet még pluszba reszelt sajtot is rá) és olajjal kikent tepsibe helyezem őket, majd kb 160-170 fokos sütőben, addig sütöm, míg meg nem pirul a teteje.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »

