Cukkini palacsinta fűszeres joghurttal recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 25 dkg cukkini
- 1 mk só
- 4 ek teljes kiőrlésű tönkölyliszt
- 2 ek fehér tönkölyliszt
- 1 késhegynyi sütőpor
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 1 mk só
- frissen őrölt bors
- 1 tk kapor
- 1 tk mediterrán fűszerkeverék (vagy oregánó, bazsalikom és egy kis pirospaprika keveréke)
- 75 g joghurt
Joghurt mártás:
- 150 g natúr joghurt (lehet görög is)
- frissen őrölt bors, ízlés szerint
- 1 kis gerezd fokhagyma apróra reszelve
- 1 mk kapor
- 1 csipet só
- 1 tk szemes mustár (vagy sima)
- 1 csipet cayenne chili (elhagyható)
Elkészítése:
Kezdjük a joghurt elkészítésével. Ehhez nincs egyéb dolgunk, mint a hozzávalókat egy szószos tálban alaposan összekeverni, letakarni folpack-kal, és a hűtőbe rakni a tálalásig.
A palacsintához a cukkinit reszeljük le a reszelő nagy lyukú részén, és sózzuk be. Takarjuk le, és hagyjuk magára kb. 30 percet. Ezután alaposan nyomkodjuk ki belőle a felesleges folyadékot.
Tegyük egy keverőtálba, adjuk hozzá a sót és a fűszereket. Ezután mehetnek bele a tojások, majd keverjük homogénre. Ha ezzel megvagyunk, adjuk hozzá a liszteket és a sütőport, majd ezzel is vegyítsük össze. Legvégül keverjük hozzá a kis pohárnyi joghurtot is. A hagyományos palacsintánál jóval sűrűbb állagot kapunk, de így a jó. Én ilyenkor javaslok még 20 perc pihentetést a tésztánk, ezután kezdjük meg a palacsinták kisütését.
Ehhez hevítsünk egy palacsintasütőben minimális mennyiségű olívaolajat, és amikor elég meleg a serpenyő, kanalazzunk rá tetszés szerinti mennyiségű tésztát. Formázzunk kis korongokat, és süssük oldalanként 3-4 percet. Az elkészült palacsintákat takarjuk le alufóliával, hogy tálalásig ne hűljenek ki.
Tipp:
A lisztek teljes mennyiségben helyettesíthető sima finomliszttel, azaz 6 evőkanállal).
Készítsünk mellé friss vegyes salátát, és fogyasszuk egy pohár jó fehérborral!:)
A cukkini palacsinta fűszeres joghurttal kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 5 g
Szénhidrát: 10 g
Zsír: 4 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 klasszikus nagymama féle süti vendégváráshoz
A nagymama sütijeinek nincs párja, hiszen mindig tele vannak szeretettel és
Tovább olvasom »
Gyümölcsös sütés nélküli torták: 10 kipróbált recept
1. Erdeigyümölcs torta recept Hozzávalók: Hozzávalók egy 30 cm-es tortaform
Tovább olvasom »
8 kipróbált képviselőfánk recept, amikkel nem érhet csalódás
A képviselő fánk az egyik legkedveltebb magyar desszert, amit sokan gyermek
Tovább olvasom »
A nagy konyhai robotgép teszt: nem mindig a legdrágább a legjobb
A Teszt Plussz Magazin nemcsak a magyar-, hanem a globális piacot is vizsgá
Tovább olvasom »
10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »