Tavaszi tekercs réteslappal recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 csomag réteslap (12 levél)
- 2 csirke felső comb
- 1 vöröshagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- 2 sárgarépa
- 1 marék fagyasztott zöldbab
- 1 marék zöldborsó
- 1/2 színes paprika színenként (piros, sárga, zöld)
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 1 csili paprika
- só
- frissen őrölt bors
- 5 ek olaj (a kenéshez és a sütéshez)
Elkészítése:
A csirkecombokat megfőztem, majd kicsontoztam és felcsíkoztam.
Ezután a következő sorrendben kezdtem dinsztelni a hozzávalókat: kevés olajon először a hagymát, majd a fokhagymát, kicsit később a zöldborsót és a zöldbabot, a csilit, végül a paprikákat pároltam. Sóztam, borsoztam, ráütöttem a tojásokat, hozzáadtam a csíkokra vágott csirkét, és rövid ideig fedő alatta hagytam összeérni az ízeket. A töltelék ezzel el is készült.
Nedves konyharuhára terítettem egy réteslapot, egyik felét megkentem olajjal, majd a másik felét ráhajtottam. Erre tettem egy bő kanálnyi tölteléket, a felső negyed közepére, majd az összehajtott dupla rétegű tésztát felhajtottam rá. A szemben lévő oldallal is ugyanígy tettem.
A tészta kimaradt részét újra megkentem olajjal, majd feltekertem. Így takaros tekercseket kaptam, amiknek a tetejét szintén megkentem enyhén olajjal, mivel a tekercseket a sütés előtt egymásra helyeztem. Ez elővigyázatosság volt, mert ha nem így tettem volna, valószínűleg összeragadtak volna a tekercsek.
A sütés már gyerekjáték volt, mert közepesen forró olajban három tekercset sütöttem a serpenyőben egyszerre, mindössze oldalanként rövid ideig. Addig, míg a tésztakéreg meg nem sült aranybarnára, ropogósra.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

