Sajtkrémes piskótatekercs recept
Hozzávalók:
Piskótatekercs:
- 3
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 4 púpos ek liszt
- 1 tk só
- 3 ek tej
- 1 mk őrölt fehér bors
Töltelék:
- 5 dkg vaj
- 10 dkg füstölt sajt
- 10 dkg trappista sajt
- 10 dkg szeletelt sonka
- 1 ek tejföl
- 2 tk reszelt vöröshagyma
- só
- őrölt fehér bors
Bevonókrém:
- 10 dkg krémsajt
- 10 dkg mascarpone
- só
Elkészítése:
A tojásokat kettéválasztjuk, és a fehérjét kemény habbá verjük, majd tesszük.
A tojások sárgáját a sóval, őrölt fehér borssal és a tejjel pár perc alatt habosra keverjük. Ezután beleszitáljuk a lisztet, és simára keverjük. Apránként óvatosan fakanállal hozzákeverjük a keményre felvert habot.
Egy tepsit (kb. 37 x 30) kibélelünk sütőpapírral, majd ráöntjük a masszát, és egyenletesen elsimítjuk.
Előmelegített sütőben, közepes lángon 10-15 perc alatt készre sütjük.
A sütőből kivéve nedves konyharuhára borítjuk, majd szorosan feltekerjük.
Így hagyjuk teljesen kihűlni, de közben többször ki-betekerjük, hogy ne repedjen meg, és a formája is megmaradjon.
A vajat a tejföllel kicsit kikeverjük, majd hozzáadjuk a kétféle reszelt sajtot, a reszelt vöröshagymát, az apró kockára vágott sonkát, és ízlés szerint sót és őrölt borsot. Majd jó alaposan összekeverjük.
A teljesen kihűlt piskótatekercset megtöltjük a sonkás-sajtos töltelékkel, majd óvatosan feltekerjük.
A bevonókrémhez jó habosra keverjük a mascarponét és a krémsajtot, ízlés szerinti mennyiségű sóval.
Ezután egy tálcára helyezzük a megtöltött piskótatekercset, majd kívülről bevonjuk a krémsajtos-mascarponés krémmel. Pár órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek, és könnyen szeletelhető legyen.
Tálalás előtt kedvünk szerint díszíthetjük, hogy minél mutatósabb legyen, majd felszeletelve tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »
Karácsonyi köretötletek: 16 biztos választás az ünnepi asztalra
A karácsonyi főételek mellett a köreteknek is fontos szerep jut az ünnepi a
Tovább olvasom »
12 karácsonyi aprósüti, ami meghitté varázsolja az ünnepet
A karácsonyi hangulatot nemcsak a díszek és a fények, hanem az édes illatok
Tovább olvasom »
Konyhai üveg hátfalak: a praktikus megoldás, ha sokat főzöl (x)
A konyhai üveg hátfalak egyre népszerűbbek azok körében, akik sokat főznek,
Tovább olvasom »
Mit sütnek ma legszívesebben a magyarok karácsonykor? – Több mint 1000 komment alapján
Minden évben felmerül a kérdés: mi kerüljön az ünnepi asztalra? Hiába a ren
Tovább olvasom »


