Formabontó körözött recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 250g túró
- 1/2 fej, nagyon apróra vágott vöröshagyma
- 1 kk szárított snidling
- 2kk szárított újhagyma, (a snidling, és az újhagyma, saját szárítású fűszer. Ha van friss, azzal még jobb.)
- Kevés petrezselyem, és zellerlevél, szintén szárított készletemből
- piros kaliforniai paprika, nagyon!!! apróra vágva (kb. 1/4 paprika)
- 1 kk ételízesítő
- kevés őrölt bors, őrölt csili ízlés szerint
- 1 kk őrölt pirospaprika
- 1 ek oliva olaj
- 1 dl száraz fehérbor
Elkészítése:
A tejfölt, ami csak krémessé teszi a körözöttet, helyettesítettem a borral. Ezzel kavartam pép szerűre az anyagot. Persze előtte azért valami történt. Az apróra vágott hagymát, kaliforniai paprikát, kevés ételízesítővel, a zöld fűszerekkel (beleértve a snidlinget, és az újhagymát is), olíva olajjal, 4 percig mikróztam. Ezalatt megvonult annyira, hogy ne tűnjön nyersnek, ha ráharapok.
Ekkora mennyiségnél nem akartam serpenyőt piszkolni, amikor a mikró is megfelel erre a célra. Az őrölt paprika is hozzákerült, valamint tekertem rá kevés borsot, és csípős, szárított csilit, majd krémesre kavartam. A körözöttnek, legalább 3-4 órát kell állni, hogy végleg ízesíteni tudjuk.
Tipp:
A körözött nem más mint fűszerezett túrókrém. Elkészítése számtalan módon lehetséges. Csináltam már borral, gyümölcsborral, nagyon csípősen, főtt sárgarépával, almával keverve, Érdemes néha kicsit kísérletezni!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »

