Töltött káposzta recept

Hozzávalók:
- 2 fej káposzta
- 1,5 kg darált hús
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 2 marék rizs
- 2 fej hagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- 3 ek pirospaprika
- 1 kávéskanál só
- csipet őrölt bors
- 1 ek zsír
- 1 kg sertésköröm
- 1 szál borsikafű
- 1 kávéskanál köménymag
- 1 csokor kapor
- 1 szál kakukkfű
- 5 ek liszt
Elkészítése:
A káposztát a kovászos uborkához hasonlóan készítjük el, de nem kenyérrel, hanem krumpliszeletekkel kovászoljuk. A torzsát mélyen kivágjuk, köményt szórunk bele, az edény aljára kaporszárat teszünk, amire rátesszük a káposztákat. Sós vízzel felöntve, napos helyen, néhány nap alatt megkovászolódik.
Ha nincs kovászolt káposztánk, a fejes káposztát sós, köménymagos vízben előfőzzük. Ebben az esetben, szükséges kb 60 dkg savanyú káposzta is a recepthez.
A töltelékhez a darált húst, az apróra vágott hagymát, fokhagymát elkeverjük sóval, borssal, a rizzsel, a tojással, 1 ek pirospaprikával és kevés apróra vágott kakukkfűvel jól összegyúrjuk, majd megkóstoljuk és ha szükséges, utánízesítjük.
A káposztát leveleire szedjük, ereit kivágjuk, majd a tölteléket belegöngyöljük.
A betöltés után a megmaradt káposztát apróra vágjuk, felét az edény aljára szórjuk. Erre kerülnek a betöltött káposzták, a köröm, farok, (csülök ha van), az apróra vágott csombor és kapor. Pár szelet füstölt, házi kolbász sem árt neki!
A maradék káposztát a tetejére tesszük, felöntjük annyi meleg vízzel, hogy éppen ellepje. Sózzuk, borsozzuk, a csombort (borsikafű) az edénybe tesszük. Ha valaki ízlése úgy kívánja, kevés csípős paprikát is tehet rá.
Fedő alatt, közepes lángon, kb 90 percig főzzük.
1 ek zsírból, 5 ek liszttel rántást készítünk, amihez 1 ek őrölt paprikát teszünk. 3 merőkanálnyi főzőlével elkeverjük a rántást csomómentesre, majd hozzáöntjük a káposztához. Hagyjuk ismét felforrni.
Tálalni tejföllel, díszíteni kaporlevéllel szoktam.
Tipp:
A töltött káposztát egyes délszláv betelepülők leszármazottai a mai napig szármának nevezik. Feleségem anyai nagymamájától örökölte az elnevezést.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 mennyei tejberizses és rizspudingos desszert – klasszikustól a különlegesig
A tejberizs az a desszert, amit gyerekkorunk óta szeretünk – most viszont ú
Tovább olvasom »
12 szaftos sertésétel, amit a család minden tagja imádni fog
Ha valami igazán tartalmas, szaftos és magyaros fogásra vágysz, akkor ezek
Tovább olvasom »
Pohárkrémek és réteges desszertek – egyszerűen elképesztő ízek
Ha gyors, látványos és ellenállhatatlan desszertre vágysz, ne keresgélj tov
Tovább olvasom »
Tésztareceptek húsimádóknak és zöldségrajongóknak – válogass kedvedre!
Létezik olyan, aki ne szeretné a tésztát? Krémes, szaftos, sajtos, zöldsége
Tovább olvasom »
Imádjuk a cukkinit! Íme 10 ellenállhatatlan recept
Ha van egy jó cukkinid, már csak a recept kell hozzá! Ezek a változatos, fi
Tovább olvasom »
Mit tegyünk a házi pizzára? Itt van 15 isteni ötlet!
Van az a péntek este, amikor már napok óta tervezgetjük, hogy végre újra pi
Tovább olvasom »