Tojásos, tepsis lecsó recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 15 dkg tarhonya
- 15 dkg füstölt kolbász
- 2 ü lecsó (ha lehet, akkor házi)
- 6-7 közepes burgonya
- 8
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 1 kis szelet füstölt szalonna
- 2 ek étolaj
- 2*1 tk só
- őrölt bors
- csipet chilipaprika
Elkészítése:
A burgonyákat sós vízben, héjában megfőzzük, majd lehéjazzuk és kockákra vágjuk.
A tarhonyát 1 ek olajon szép világosbarnára pirítjuk, hozzáöntünk 2 dl vizet és miután ismét felforrt elzárjuk a lángot, majd lefedjük, hogy a tarhonya magába szívja a vizet (ez kb 6-8 perc). A kolbászt lebőrözzük és felkarikázzuk.
A sütőt előmelegítjük 210 fokra.
Egy tepsi vagy tűzálló tál aljára elterítjük a tarhonyát, ezután a kolbászkarikákat elosztjuk rajta, majd az egyik üveg lecsóval beborítjuk, ezt követően a főtt krumplikockák következnek, amiket sózzuk és borsozzuk, majd a másik üveg lecsó jön sorra, végül egy kanállal annyi pici kis mélyedést készítünk, ahány tojást meg szeretnénk sütni a tetején (én most 8-at sütöttem és minden kis mélyedésbe beleraktam egy-egy karika kolbászt, de nem feltétlen szükséges, nekem pont ennyi maradt meg a szeletelésből).
A füstölt szalonnából keskeny csíkokat vágunk és díszítjük vele a tojások széleit.
Végül betesszük a sütőbe és 20-22 perc alatt megsütjük.
Még forrón kenyérrel és ízlés szerint chilipaprikával tálaljuk.
Jó étvágyat kívánok!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

8 tészta 30 perc alatt!
Ha egy tésztaételben keresed a gyors, de ízletes megoldást, akkor jó helyen
Tovább olvasom »
12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »