Tejszínes csirkemell falatok penne tésztán recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1,5 csirkemell filézve (kb 800 g)
- 1 csomag penne tészta (500 g)
- 2 kanál vaj
- 1 db hagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- 200 g főzőtejszín
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - kevés keményítő (liszt)
- 200 g reszelt sajt
- só, őrölt bors
Elkészítése:
A csirkemellet kifilézzük, majd apró darabokra vágjuk. (lehet csíkozni is) Hagymát nagyon apróra vágjuk, a fokhagymát átnyomjuk.
A penne tésztát, ételízesítős vízben megfőzzük. A hagymát vajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a húsdarabokat, és fehéredésig pirítjuk. Hozzákerül a fokhagyma is, sózzuk, borsozzuk.
A tejszínt kikeverjük a tojással, keményítővel, ha szükséges, kevés tejjel hígítjuk. A serpenyőt a tűzről levéve, összekeverjük a húst, a mártással.
Sütőtál aljára kevés vajat teszünk, majd rátesszük a félig főtt (al dente) penne tésztát, amire ráöntjük a ragut, majd az egészet kicsit összekeverve a tálat lefedjük, és előmelegített sütőbe tesszük.
Mivel minden előfőzött, elősütött állapotban van, rövid idő szükséges a végleges állapot eléréséhez.
Ha úgy érezzük, ez az állapot eljött, reszelt sajttal meghintjük a tetejét, és pár perc alatt készre sütjük. Mindössze annyi idő szükséges, hogy a sajt ráolvadjon ételünk tetejére, ezzel kis kérget képezve rajta.
Tálaláskor is adhatunk rá sajtot, valamint frissen, borsot őrölhetünk rá.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Könnyed köretek az ünnepi menühöz – 12 majonézmentes saláta
A karácsonyi ételek mellé sokszor jól esik egy friss, könnyű saláta, amely
Tovább olvasom »
Karácsonyi ünnepi menü: 12 kipróbált töltött hús recept
A karácsonyi asztalon mindig jól mutat egy szaftos, gazdagon töltött húsfél
Tovább olvasom »
Keksztekercs gyűjtemény – 12 klasszikus és különleges variáció egy helyen
Ha nincs kedved órákig nyújtani vagy sütőt melegíteni, akkor a keksztekercs
Tovább olvasom »
Zserbó új köntösben: 4 kreatív finomság, zserbó helyet (vagy mellé)
A zserbó ízvilága sokak kedvence, de nem mindig van idő vagy kedv elkészíte
Tovább olvasom »
A legjobb krémes és szeletes sütik karácsonyra – 25 kipróbált recept
A karácsonyi időszakban mindig jól jön néhány biztosan bevált vendégváró sü
Tovább olvasom »
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »

