Kapros szárma (töltött káposzta) recept

Hozzávalók:
- 1 fej káposzta
- 0,5 kg savanyú apró káposzta
- 50 dkg darált sertéslapocka
- 10 dkg füstölt szalonna kockákra vágva
- 1 fej vöröshagyma finomra aprítva
- 4 gerezd fokhagyma átnyomva
- 1 bögre rizs
- 1 kanál őrölt pirospaprika
- 1
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- kevés füstölt házikolbász
- kevés kapor finomra aprítva
- kevés csombor (borsikafű)
- só
- őrölt bors
- 200 g tejföl
- 1 kanál liszt a habaráshoz.
Elkészítése:
A káposztafej torzsáját kivágjuk, köményes, sós vízben feltesszük főni. Közben elkészítjük a tölteléket.
A darált húst kicsit megsózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a nagyon apróra vágott, vagy lereszelt hagymát, a zúzott fokhagymát, 1 tojást, 1 kanál őrölt pirospaprikát, 1 bögre rizst, majd jól összegyúrjuk. A megpuhult fejes káposztát leveleire szedjük, az ereket kivágjuk, majd a levelekbe töltjük az apró húsgombócokat.
A savanyú káposzta felét nagyobb fazék aljára tesszük, megszórjuk a füstölt szalonnakockákkal, majd rásorjázzuk a töltelékeket. Az édes káposzta kivágott ereit, és a megmaradt káposztát felaprítva, szintén hozzáadjuk. A tetejére rakjuk a megmaradt apró káposztát, és annyi vízzel felöntve, hogy ellepje, lassú tűzön feltesszük főni.
Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a csombort is. A csombornak erőteljes íze van, így vigyázzunk az adagolásával.
A főzőléből keveset kivéve tejfölből kevés liszttel, kevés őrölt pirospaprikával habarást készítünk, hozzákeverjük az aprított, vagy szárított kaprot, és ráöntjük a káposztára. A füstölt házikolbász darabokat is hozzáadva ismét felforraljuk.
Tejföllel tálaljuk.
Tipp:
A borsikafűnek puffadásgátló hatása van, így kompenzálja a káposzta puffasztó hatását.
A csombor erdélyi fűszer, minden káposztás, babos étel alapfűszere.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »
8 izgalmas sütés nélküli golyó, amit egyszerűen imádni fogsz
Ezeket a sütés nélküli golyókat percek alatt elkészítheted, mégis úgy hatna
Tovább olvasom »
Könnyű és ízletes cukkinis ételek – puffancstól a lepényig
A cukkini az az alapanyag, ami mindig kéznél van, mégis millióféleképpen va
Tovább olvasom »
12 mennyei gombás recept – tésztától a húsos fogásokig
10 mennyei gombás recept tészta, csirke, gratin és vegetáriánus lehetőségek
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? – 30 perc és kész a tökéletes menü? Igen!
Ebédre vagy vacsorára ajánljuk ezt az ízletes összeállítást: krémleves, két
Tovább olvasom »