Káposztatekercs recept
Hozzávalók:
- egy 1 kg-os káposztafej
- 40 dkg darált sertéshús
- 25 dkg füstölt szalonna
- 1 nyers
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 2 evőkanál zsemlemorzsa
- 3 evőkanál olaj
- 1 kis doboz paradicsompüré
- 1 kiskanál reszelt vöröshagyma
- só
- őrölt bors
- késhegynyi pirospaprika
- kevés majoránna
Elkészítés:
A káposzta nyolc nagy, külső levelét leszedjük, és kuktában gőzön, vagy fazékban sós vízben néhány percig pároljuk. Közben öt deka szalonnát apróra vágva kiolvasztunk, megpirítjuk benne a hagymát, a hússal, a tojással, a zsemlemorzsával meg a fűszerekkel összegyúrjuk. A húsmasszát négyfelé osztjuk, négy hengert formálunk belőle, és mindegyiket 2-2, egymásra fektetett káposztalevélbe csomagoljuk. A hengereket vékony szalonnaszeletekkel körültekerjük, és megtűzzük, nehogy a hengerek szétnyíljanak. Az olajat megforrósítjuk, a hústekercseket átsütjük benne, majd egy kevés vizet öntünk alá, és a maradék, laskára vágott káposztával befedve, 40 percig lassan pároljuk. Ezután zsírjára sütjük, a paradicsompürét a levébe keverjük, és sós vízben főtt burgonyával körítve tálaljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »

