Csirke brassói recept
Hozzávalók:
- 1 egész nagy csirkemell filé
- 4 dkg füstölt szalonna
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 1-2 ek olaj, ha szükséges
- 1 kk só
- 1 nagy csipet bors
- 1 kk házi fokhagymakrém (esetleg 3-4 gerezd fokhagyma)
- 1 közepes paradicsom
- 1 púpos tk házi darált paprika
- 1 csapott kk őrölt pirospaprika
- 90 dkg krumpli
- olaj a sütéshez
Elkészítése:
A húst és a zöldségeket megtisztítjuk. A mellet felkockázzuk, és kicsit hagyjuk lecsöpögni. A vöröshagymát apróra vágjuk, a szalonnát vékonyra csíkozzuk.
Utóbbit zsírjára pirítjuk, majd rászórjuk a vöröshagymát és üvegesre pároljuk. Ha még szükséges, a zsiradékot pótolhatjuk 1-2 evőkanálnyi olajjal.
Ezután a húst fehéredésig pirítjuk rajta, majd megszórjuk a sóval, borssal, őrölt pirospaprikával, ízesítjük a darált paprikával, a fokhagymakrémmel (zúzott fokhagymával), hozzáadunk még egy közepes paradicsomot, amit nagyobb darabokra vágtunk.
Fedő alatt kb. 20-25 perc alatt addig főzzük, míg a hús megpuhul. (Nekem elég levet eresztett, nem volt szükség további folyadék hozzáadására.)
Ez alatt a megtisztított krumplit felkockázzuk, és forró olajban megsütjük.
A kisült krumplit hozzákeverjük a csirkéhez és ha szükséges, még egy kevés sóval megszórva, azonnal, melegen, savanyúság kíséretében kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »
Ünnepi tortacsodák – 12 recept, amit idén ki kell próbálnod
Ha valami igazán különleges édességet keresel az ünnepi asztalra, egy ínycs
Tovább olvasom »


