Tojásfehérje mentő püspökkenyér recept

Hozzávalók:
- 7 kisebb
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁSfehérje
- 12 dkg cukor
- 12 dkg liszt
- 1,2 dl étolaj
- 2 ek mazsola
- 2 ek aszalt vörös áfonya
- 2 ek kandírozott zöldcitromhéj
- 2 ek apróra vágott aszalt sárgabarack
Elkészítése:
Az aszalt sárgabarackot apróra vágjuk, a többi szárított gyümölcsöt nem szükséges. Egy kisebb püspökkenyérformát kikenünk kevés margarinnal és meghintjük liszttel. A sütőt előmelegítjük.
A tojásfehérjéket habverővel kemény habbá verjük, majd a cukrot hozzáadva tovább verjük. Ha már elég kemény, akkor fakanállal óvatosan beleforgatjuk a lisztet, majd az aszalt gyümölcsöket, legvégül az olajat. Az előkészített formába öntjük és szépen elsimítjuk.
Az előmelegített sütőben 170 fokon hőlégkeveréssel 40 perc alatt megsütjük. Félidőben nagyon barnult a teteje, ezért a középső rácsról eggyel lentebb tettem. Ha teljesen kihűlt, szépen szeletelhető.
Tipp:
A sok kalács és kelt készítése után összegyűlt pár tojásfehérje. Ezt a püspökkenyeret sütöttem belőle. Nagyon egyszerű, a sütéssel együtt egy óra alatt simán kész van. Finom, puha, tele van gyümölccsel. Természetesen kerülhet bele egyéb is, nálam most ezek voltak itthon. Finom lehet még dióval, csokidarabokkal is.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »