Azonnal süthető, puha mézeskalács recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 50 dkg finomliszt
- kb 1 dl méz (folyékony)
- 15 dkg porcukor
- 3-4 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék (ízlés szerint kevesebb is mehet bele)
- 1 csapott kávéskanál szódabikarbóna
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 15 dkg vaj
Elkészítése:
A lisztbe belekeverjük a porcukrot, fűszerkeveréket, szódabikarbónát, majd gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk a vajjal.
Ha nem bírja a kezünk a morzsolást és van aprítónk, akkor abba tegyük a vajat, tegyünk rá a lisztből és párszor indítsuk el a gépet. Elvégzi helyettünk ezt a részt gyorsan.
Ezután adjuk hozzá a tésztához a tojásokat, öntsünk kevés mézet is hozzá és kezdjük el összegyúrni a tésztát. Menet köben még annyi mézet gyúrjunk a tésztába, amennyivel könnyen formázható lesz és nem ragacsos. Nem biztos, hogy mind kelleni fog.
Ezután enyhén lisztezett felületen nyújtsuk a tésztát 3-4 mm vastagra és tetszés szerinti formákkal szaggassuk ki. Arra figyeljünk, hogy egy tepsire nagyjából egyforma nagyságúak kerüljenek, mert azok nagyjából ugyanannyi idő alatt sülnek meg.
180 fokra melegített sütőbe toljuk és a formák méretétől függően 8-10 perc alatt megsütjük a mézeskalácsokat.
Amint látjátok a képen, formatartóak valamennyire (mivel van benne térfogatnövelő kissé deformálódik a forma, de nem vészes) szóval ha nem szeretnétek cukormázat rátenni (mint én :D ), akkor nyomdázhattok is a tésztára.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »










