Belépés Regisztáció Keress bennünket Facebook-on
Kategóriák

Sütőtökös samosa recept

Sütőtökös samosa
Nehézségi szint:
Haladóknak
Elkészítési idő:
90 perc
Mennyiség:
4 fő részére
Mennyibe kerül?
Megfizethető



  • Hozzávalók:
    Tésztához:

    • 20 dkg liszt
    • kb 1 dl víz
    • 1/2 tk só
    • 8 dkg vaj

    Töltelékhez:

    • 30 dkg sütőtök
    • 1 kisebb fej lilahagyma
    • 1 ek olívaolaj
    • 1 tk koriander
    • 1 tk köménymag
    • 1 mk őrölt szerecsendió
    • 1-2 ek méz

    Elkészítése:

    A lisztet keverjük össze a sóval, majd adjuk hozzá a vizet és gyúrjuk össze könnyen nyújtható tésztává. Ezután vegyük ketté a tésztát, majd lisztezett felületen mindkettőt nyújtsuk ki vékonyra.

    5 dkg vajat olvasszuk fel, majd kenjük le a vékonyra nyújtott tésztalapokat. Ezután helyezzük egymás tetejére úgy, hogy a vajas felük kerüljön felülre. Ezután tekerjük fel, mint a bejglit, majd tegyük lisztezett tálcára. Helyezzük be a hűtőbe legalább egy órára, hogy kellően lehűljön, és a vaj megdermedjen.

    Vegyük ki a hűtőből a kellően lehűlt tésztát, majd vágjuk fel nyolc darabra. Ezután lisztezett felületen a vágott felét tenyérrel kicsit nyomjuk le, majd vékonyra sodorjuk ki (mind a nyolc tésztával így járjunk el). A vékonyra kinyújtott tésztakorongokat ezután töltsük meg a sütőtökös töltelékkel.

    A felkockázott sütőtököt főzzük puhára, majd szűrjük és csepegtessük le.
    A lila hagymát vágjuk fel nagyon apróra. A koriandermagot és a köménymagot mozsárban kicsit törjük össze. (nem kell porrá őrölni, maradjon kissé darabos)

    Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott lilahagymát és kezdjük el üvegesre párolni. Pár perc után adjuk hozzá az összetört koriandert és a köménymagot, majd pirítsuk tovább. Végül szórjuk meg a szerecsendióval, és adjuk hozzá a lecsepegtetett sütőtököt, majd csorgassuk rá a mézet, és keverjük alaposan össze. Pár perc alatt, kevergetve pároljuk össze a tököt a fűszerekkel és a mézzel, majd hűtsük ki egészen mielőtt a tésztára kanalaznánk.

    A vékonyra kinyújtott tésztakorongokra kanalazzuk rá a teljesen kihűlt tölteléket és formázzunk háromszögeket.

    Egy sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a sima felükkel felfelé a megtöltött tésztákat, majd olvasztott vajjal vastagon kenjük le mindegyik tetejét.

    Helyezzük be az előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra.

    Tálalás előtt hagyjuk langyosra hűlni, majd úgy kínáljuk. A tészta nagyon ropogósra sül, a töltelék pedig finom krémes.

    Hozzáadom a receptfüzethez

    Őket is nézd meg!

    Szólj hozzá