Narancsos édesburgonyás sütemény diabetikusan recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 1 narancs
- 20 dkg édesburgonya
- 4
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 5 evőkanál xilit
- 5 evőkanál diabetikus liszt
- 1 kiskanál sütőpor
- 30 szem aszalt vörösáfonya
Elkészítése:
Az édesburgonyát meghámoztam, apró kockákra vágtam. Egy nagyobb narancs levét kifacsartam és ebben megfőztem. Botmixerrel összeturmixoltam és hagytam teljesen kihűlni.
A tojásfehérjéket 2 evőkanl xilittel kemény habbá vertem. A tojás sárgákat 3 evőkanál xilittel jó habosra kevertem, majd beleszitáltam a sütőporral összekevert lisztet úgy, hogy közben felváltva a már hideg édesburgonyás masszát is hozzáadtam. Végül a tojáshabot óvatosan hozzákevertem és sütőpapírral bélelt 20*30-as tepsibe öntöttem. A tetejére dobáltam 30 szem aszalt vörösáfonyát, melyet mosás, szárítás után lisztbe forgattam, hogy ne üljön le a sütemény aljára.
A 180 fokosra előmelegített sütőben alsó-felső lángon tűpróbáig (kb 40 perc) sütöttem. A tepsiben hűlt ki.
Nagyon finom, könnyű, puha, jóízű sütemény. Immunerősítő vidám színe arra sarkall, hogy borongós őszi-téli időszakban gyakran kerüljön asztalra.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Őszi tortacsodák: 8 gazdag, rétegezett torta recepttel
Az ősz beköszöntével valahogy mindig jobban kívánjuk azokat a tortákat, ami
Tovább olvasom »
10 őszi céklás recept, amit ki kell próbálnod!
Az ősz egyik legszebb ajándéka a cékla: élénk színével azonnal feldobja az
Tovább olvasom »
Főszerepben az alma: 10 finomság receptje
Az alma igazi jolly joker a konyhában, hiszen számtalan sütemény alapja leh
Tovább olvasom »
10 brutál jó tésztaétel az őszi napokra
A tésztaételek mindig biztos választásnak számítanak, ha gyorsan és finomat
Tovább olvasom »
Főszerepben a szőlő: 10 őszi finomság, amit érdemes kipróbálnod
Az ősz egyik legfinomabb ajándéka a szőlő, amely nemcsak frissen, hanem süt
Tovább olvasom »
Lélekmelengető őszi finomságok – 8 leves, amit el kell készítened
Az ősz beköszöntével mindannyian vágyunk egy tál forró, illatos levesre, am
Tovább olvasom »