Mákos szelet recept
Hozzávalók:
- 20 dkg finomliszt
- 5 dkg darált mák
- 15 dkg cukor
- 1 cs. sütőpor
- 2,5 dl langyos tej
- 1 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - csipetnyi só
- + pár kanál meggylekvár
- porcukor
Elkészítése:
Első lépésként begyújtom a sütőt, hiszen pár perc alatt készen áll sütésre a massza. A tojást a tejjel és a cukorral, csipet sóval egy keverőtálba simára dolgozom.
A lisztben elkeverem a sütőport, majd a folyékony hozzávalókhoz szitálom. Hozzákanalazom a mákot is, és alaposan, csomómentesre kidolgozom. A sütő nagy, saját tepsijébe sütőpapírt vágok, és beleöntöm, majd szép egyenletesen elsimítom a masszát.
Beteszem a sütőbe, és közepes lángnál 15-20 percig sütöm, ez elsősorban sütő függő, tehát érdemes negyed óra elteltével ránézni. Hamarabb nem, mert összeeshet a tészta, akár a piskóta.
Amikor készen van, már nem ragad a fogpiszkálóra, akkor kiveszem, és hagyom pár percet hűlni. Kiemelem a munkafelületre sütőpapírostól, s hogy megkönnyítsem a saját dolgomat, középen ketté vágom, ezzel két téglalap alakú tésztalapot kapok. Így könnyebb lehúzni róla a sütőpapírt, és amúgy is így szerettem volna elvágni.
Ha teljesen kihűl, akkor az egyik felet megkenem meggylekvárral, a másikat pedig ráborítom. Kicsit lenyomkodom, majd a széleit szépen körbe vágom, hogy csinosan tudjam majd szeletelni.
Ezekre a “leesett” részekre mindig van gyorsan vevő :-) Az így megmaradt süteményt először gondolatban megfelezem, majd a gyakorlatban elvágom, s utána mind a két darabot egyforma hosszúkás csíkokra darabolom. Tányérra téve porcukorral megszórom.
Tipp:
Persze ha valakinek nincs otthon meggylekvárja, bármilyen ízzel megkenheti.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.06.08. Hétfő
A hétfői menüben a klasszikus házias ízek és a krémes fogások egyaránt hely
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.05. Péntek
A pénteki menüben a könnyedebb levesek és a tartalmas főételek egyaránt hel
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.04. Csütörtök
A csütörtöki menüben a klasszikus házias fogások és a könnyedebb nyári ízek
Tovább olvasom »
Ballagási hidegtál rendelés: mit válassz, ha biztosra akarsz menni? (x)
Ha május, akkor ballagási szezon – és egyre több háztartásban hidegtál rend
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.03. Szerda
A szerdai menüben a tartalmas levesek és a laktató, házias fogások kapják a
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.06.02. Kedd
A keddi menüben a tartalmasabb és a könnyedebb fogások egyaránt helyet kapn
Tovább olvasom »

