Kakukkfüves szűzpecsenye édesburgonya lángossal és áfonyalekvárral recept

Hozzávalók:
- 1 egész szűzpecsenye
- só, bors, kakukkfű
- 4 gerezd fokhagyma összetörve
- kb 1 dl olaj
- 80 dkg édesburgonya
- kb 25 dkg liszt
- 2 evőkanál libazsír (sima sertészsír is jó)
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- olaj a sütéshez
Elkészítése:
A húst sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel, és az összetört fokhagymával, majd meglocsoljuk olajjal, és jól beleforgatjuk. Egy órát állni hagyjuk ebben a fűszeres olajban.
Forró serpenyőben olajat hevítünk, majd megpirítjuk a hús mindkét oldalát és tepsibe tesszük. 180 fokos sütőben 15-20 percig sütjük, majd kivesszük, letakarjuk alufóliával és 10 percig állni hagyjuk.
Amíg sül, felkockázzuk az édesburgonyát és megfőzzük. Amikor megfőtt, összetörjük és hűlni hagyjuk. Hozzákeverjük a libazsírt és a tojást. Sózzuk, majd jöhet bele a liszt, annyi, hogy gombócokat tudjunk belőle formázni. Egy kicsit kilapítjuk, majd forró olajban kisütjük őket.
Tálaláskor meglocsoljuk a hússzeleteket a tepsiben maradt szafttal, és áfonyalekvárt teszünk mellé.
Tipp:
Még soha nem sütöttem egyben szűzpecsenyét. Nagyon egyszerű elkészíteni, és a hús sem szárad így ki. Mellé libazsíros édesburgonya lángost sütöttem, aminek tovább tart leírni a nevét, mint elkészíteni. :) Ha valaki nem szereti az édesburgonyát, vagy csak túl drágának találja, sima krumplival is dolgozhat.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »