Joghurtos, citromos szelet recept
Hozzávalók:
Piskótához:
- 6
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 6 csapott ek cukor
- 6 púpos evőkanál liszt
Krémhez:
- 40 dkg natúr görög joghurt
- 4 dl habtejszín
- 1 citrom leve és héja
Tetejére:
- 2 dl bekevert citromfűszörp
- 1 csepp sárga ételfesték
- 2 csomag színtelen tortazselé
Elkészítése:
Először elkészítjük a piskótát. Ehhez a tojásfehérjét kemény habbá verünk, majd fokozatosan hozzáadunk a kristálycukrot, és tovább verjük, amíg fényes, kemény habot nem kapunk. Egyenként hozzákeverjük a tojássárgákat, majd óvatosan beleforgatjuk átszitált finomlisztet. A masszát egy sütőpapírral bélelt nagy tepsibe simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. Amikor kihűlt, levágjuk a széleit, hogy kb. 35×25 cm-es formát kapjunk, vagy amekkora méretű a keretünk. Ha állítható keretünk van, annak megfelelően igazítjuk a piskótát.
A krém elkészítéséhez először a tejszínt verjük habbá, de nem túl keményre, hogy a joghurttal összeforgatva lágy maradjon. A joghurtot elkeverjük a citrom reszelt héjával és levével, valamint ízlés szerint porcukorral. Ezután óvatosan összeforgatjuk a tejszínnel. Ha szükséges, még adhatunk hozzá porcukrot vagy citromlevet, de ezt már kézzel keverjük, hogy ne essen szét a krém. A piskótát körülvesszük a kerettel, és a krémet egyenletesen eloszlatjuk rajta. Ezután hűtőbe tesszük.
A tetejére elkészítjük a tortazselét a csomagoláson leírtak szerint. Amikor a zselé kezd hűlni és sűrűsödni, kanállal foltokban ráhelyezzük a krémre. Ha szeretnénk, kicsit el is kenhetjük, hogy egyenletesebb legyen a teteje. Visszatesszük a hűtőbe, és 1-2 óra elteltével szeleteljük, majd ízlés szerint díszítjük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Puha, illatos, házias – 10 mákos finomság, amit meg kell sütnöd
Ha szereted a mákot, ez a válogatás igazi kincsesbánya lesz számodra. Össze
Tovább olvasom »
Krémes, házias, illatos – 10 leves, amitől jobb kedved lesz
Amikor odakint fúj a szél és esik az eső, egy jó leves többet ér bármilyen
Tovább olvasom »
11 házi keksz, ami tökéletes egy csésze teához vagy kávéhoz
Ha unod már a klasszikus linzert, próbáld ki ezeket a különleges házi teasü
Tovább olvasom »
Diós, mézes, puncsos – 9 ellenállhatatlan krémes süti, amit mindenki imádni fog
A krémes sütemények az ünnepi asztal igazi ékei – lágyak, édesek és ellenál
Tovább olvasom »
Márton-napi lakoma: 10 libás finomság, amit ki kell próbálnod
Márton napján hagyományosan libát eszünk és újbort kóstolunk, hiszen a néph
Tovább olvasom »
Golyó‑desszertek percek alatt: 8 sütés nélküli finomság
Ha gyorsan kell valami édes kényeztetés, amiben nincs sütő használat, akkor
Tovább olvasom »









