Bográcsos szarvaspörkölt recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 3 kg csontos szarvashús
- 5 fej vöröshagyma
- fél fej fokhagyma
- 4 közepes paradicsom
- 3 nagyobb paprika
- 1,5 ek só
- 2 ek őrölt pirospaprika
- 1 kk egész kömény
- őrölt bors
- 1 dl száraz bor
- 2 ek zsír
Elkészítése:
A bográcsban felolvasztottam a zsírt, majd a nagyon csontos darabokat tettem a bogrács aljára. Erre került a kevésbé csontos, majd a színhús. A félkarikára vágott hagymát, és a szétnyomott fokhagymát, valamint az apró darabokra vágott paradicsomot, és a felkarikázott paprikát is ráterítettem a húsra.
Megsóztam, a köményt és kevés borsot is rászórtam.
Ezután csak néhányszor fordítottam a bográcson.Az alján lévő csontok miatt nem volt nehéz dolgom. Addig főztem, míg a hagyma, és a tetejére tett paprika, és paradicsom közt megjelentek a forrás nyomai, a buborékok. Ekkor kavartam meg először, és annyi vízzel öntöttem fel, amennyi ellepte.
A vizet időnként pótoltam. Az első jelek, hogy a pörkölt kezd megfőni abból láthatók, hogy a csontokról kezd leválni a hús. Kiválasztottam a legnagyobb darabot, és amikor azon is már alig volt hús, akkor tettem hozzá az őrölt pirospaprikát.
Ezután, már csak ismét fel kellett forralni, és készen volt a pörkölt. Ha akarod, ízesítheted enyhén csípősre, vagy akár erősre is. A vad elbírja, ha Te is bírod. Tehetsz hozzá borókát, erdei gombát is.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »

