Raffaello torta recept

Hozzávalók:
A piskótához:
- 6
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 12 evőkanál cukor
- 4 evőkanál olaj
- 6 evőkanál víz
- 15 evőkanál liszt
- csipetnyi sütőpor
A krémhez:
- 25 dkg mascarpone
- 15 dkg porcukor
- 10 dkg fehér csokoládé
- 3 dl habtejszín
- 5 dkg kókuszreszelék
- 10 g zselatin
A díszítéshez:
- 1 dl habtejszín
- 5 dkg kókuszreszelék
- Raffaello golyók
Elkészítése:
A piskótához az egész tojásokat egy tálba törjük, hozzáadjuk a cukrot és addig keverjük míg vastag, egynemű krém lesz. Ekkor apránként hozzáadjuk a vizet és az olajat és kicsit még együtt verjük.
A sütőport összekeverjük a liszttel, majd lazán beleforgatjuk a tojáshabba. 22 cm.es tortaformába töltjük és előmelegített sütőben, 20 perc alatt megsütjük. Míg a piskóta sül, 1 dl habtejszínt felforrósítunk és belekeverjük a cikkekre tört csokoládét, egynemű krémmé kavarjuk, majd hűlni hagyjuk.
A zselatint 0,5 dl vízben, 5 percig duzzadni hagyjuk, felforrósítjuk, majd langyosra hűtjük. A mascarpone sajtot kikavarjuk a porcukorral, majd hozzákeverjük a csokoládét, a zselatint és a kókuszreszeléket. A habtejszínt kemény habbá verjük, felét összekeverjük a krémmel, majd lazán beleforgatjuk a megmaradt felét is.
A piskótát három lapba vágjuk és megtöltjük a krém háromnegyed részével, majd a többivel bevonjuk a tortát és bőven megszórjuk kókuszreszelékkel. A megmaradt habtejszínt felverjük, nyomózsák segítségével habrózsákat nyomunk a tortára és raffaello golyókkal díszítjük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 klasszikus nagymama féle süti vendégváráshoz
A nagymama sütijeinek nincs párja, hiszen mindig tele vannak szeretettel és
Tovább olvasom »
Gyümölcsös sütés nélküli torták: 10 kipróbált recept
1. Erdeigyümölcs torta recept Hozzávalók: Hozzávalók egy 30 cm-es tortaform
Tovább olvasom »
8 kipróbált képviselőfánk recept, amikkel nem érhet csalódás
A képviselő fánk az egyik legkedveltebb magyar desszert, amit sokan gyermek
Tovább olvasom »
A nagy konyhai robotgép teszt: nem mindig a legdrágább a legjobb
A Teszt Plussz Magazin nemcsak a magyar-, hanem a globális piacot is vizsgá
Tovább olvasom »
10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »