Oroszkrém torta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 7
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 14 dkg cukor
- 17 dkg liszt
- 1 csomag sütőpor
- fél dl étolaj
- fél dl víz
Krém készítése:
- 2 csomag vaníliás pudingpor
- 6 dl tej
- 2 ek cukor
- 2 dl habtejszín
- 1 narancs húsa
- 1 doboz maskarpone
Díszítéshez:
- 4 dl habtejszín
- 2 narancs
Elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét két kanál cukorral kemény habbá verjük. A sárgáját a többi cukorral, olajjal, vízzel habosra kikeverjük. A két masszát óvatosan összekeverjük, és hozzáadjuk a sütőporos lisztet.
26 cm-es kapcsos tortaformába tesszük, amit előzőleg kikenünk margarinnal, és morzsával meghintjük. 170 fokos sütőben megsütjük a piskótát. Amikor kihűlt, a tortaformát lekapcsoljuk.
A piskótát három egyforma lapra felvágjuk. A pudingot a csomagoláson leírtak szerint felfőzzük, majd kihűtjük. Ha kihűlt, belekeverjük a mascarponét, és a habbá vert tejszínt. A narancs húsát apró darabokra vágjuk, és a krémbe belekeverjük.
A torta alsó lapját megkenjük a krémmel, rátesszük a második lapot, ezt is megkenjük a krémmel, majd rátesszük a harmadik lapot, erre azonban már jóval kevesebb krém is elegendő (kb. 3 ek), ezt szépen egyenletesen kenjük el rajta.
A tejszínt a porcukorral habbá verjük. Ezzel díszítjük fel a tortát. Az oldalára narancsot és tejszínhabot tehetünk még díszítésként.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »
Krémes és szaftos csokis desszertek: 10 bevált recept egy helyen
A csokoládés desszertek világa egyszerre lehet klasszikus és játékosan nosz
Tovább olvasom »
10 szaftos csirkés étel: krémes szószokkal és fűszerekkel
A csirkéből készült ételek sokoldalúságuk miatt a mindennapi konyha alapfog
Tovább olvasom »
10 házias sertésrecept ebédre: klasszikusok és különlegességek
A sertéshúsból készült fogások a magyar konyha legmegbízhatóbb, legkiadósab
Tovább olvasom »

