Máktorta meggyes-habos krémmel recept

Hozzávalók:
24 cm-es formához
Tészta:
- 20 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 8 dkg margarin (v. vaj)
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 1 dl tej
- 10 dkg darált mák
- 20 dkg liszt
- 1 csomag sütőpor
Meggyes krém:
- 25 dkg mascarpone
- porcukor ízlés szerint
- 2 csomag vaníliás cukor
- 2 dl habtejszín
- 30 dkg meggy (cukrozott)
- csokoládé a díszítéshez
Elkészítése:
A porcukrot keverjük habosra a margarinnal és a két egész tojással, majd adjuk hozzá a tejet is. Ezután állandó keverés mellett kanalazzuk hozzá a sütőporral és a darált mákkal összekevert lisztet. Addig keverjük, hogy a tészta szép sima legyen.
A tortaformát vékonyan zsírozzuk és lisztezzük ki, majd öntsük bele a masszát, és egyenletesen simítsuk el.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 40-45 perc alatt (tűpróbáig) süssük készre. A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.
A meggyet pár órával a felhasználás előtt magozzuk ki, majd cukrozzuk le. Ezután alaposan csepegtessük le, majd kb. a felét botmixerrel pépesítsük. (Én este cukroztam le, hogy jól átjárja a cukor a gyümölcsöt.)
A mascarponét keverjük simára az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral és a vaníliás cukorral. Ezután apránként keverjük hozzá a pépesített meggyet. (Kanalanként adjuk hozzá a meggyet, nehogy túl lágy legyen a krém.)
A habtejszínt verjük kemény habbá, majd szintén apránként, óvatosan keverjük hozzá a meggyes krémhez.
A teljesen kihűlt tortát éles késsel vágjuk félbe, majd az alsó tésztalapot kenjük meg a meggyes-habos krémmel. Ezután a maradék meggyet ízlés szerint osszuk el a krém tetején, majd helyezzük rá a másik tortalapot. Tenyérrel kicsit nyomkodjuk le. Végül a maradék krémmel vonjuk be a torta külső felét is.
A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hagyjuk kicsit hűlni. Ezután ízlés szerint csorgassuk a tortára.
Az elkészült tortát helyezzük be 1-2 órára a hűtőbe, hogy a krém kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.
Közvetlen tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, majd éles késsel ízlés szerint felszeletelve kínáljuk.
A máktorta meggyes-habos krémmel kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 5 g
Szénhidrát: 35 g
Zsír: 16 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Mit tegyünk a házi pizzára? Itt van 15 isteni ötlet!
Van az a péntek este, amikor már napok óta tervezgetjük, hogy végre újra pi
Tovább olvasom »
Így vidd be a napi vízadagodat könnyedén: 10 természetes frissítő a meleg napokra
A nyári hőségben a megfelelő hidratálás nemcsak kellemes, hanem létfontossá
Tovább olvasom »
Gyors rakottasok hétköznapokra – csirkével, darált hússal, cukkinivel
Laktató, szaftos és minden falatja kényeztet – ezek az egytálételek garantá
Tovább olvasom »
A hét legjobb cukkinis receptjei – ezek a receptek most tarolnak!
A cukkini minden nyáron főszereplő a konyhában – és nem véletlenül! Könnyű,
Tovább olvasom »
8 tepsis csirkecomb, ami után garantált a repeta
A csirkecomb az egyik legszaftosabb, legsokoldalúbb alapanyag, amit szinte
Tovább olvasom »
8 rakott tészta, amit mindenki szeret
A rakott tészták igazi hétköznapi hősök: gyorsan összeállíthatók, laktatóak
Tovább olvasom »