Feketeerdő torta meglepetéssel recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók egy 20 cm-es tortaformához:
Piskóta:
- 7 tojás
- 7 evőkanál cukor
- 4 evőkanál liszt
- 3 evőkanál kakaópor
- 1 kávéskanál sütőpor
Meggyes réteg:
- 10 dkg meggy
- 3 dl meggylé
- 1 csomag vaníliás pudingpor
- 5 dkg cukor
- 1 teáskanál fahéj
Habréteg:
- 5 dl habtejszín
- 1 evőkanál kakaópor
- 10 dkg étcsokoládé (a díszítéshez)
Elkészítése:
Először is a piskótát készítjük el, ehhez a tojásokat szétválasztjuk. Kemény habbá keverjük a tojásfehérjét. A cukorral habosra keverjük a tojássárgáját, majd ezt hozzáadjuk a tojásfehérje habhoz, majd hozzátesszük a liszttel elkevert kakaóport és sütőport (érdemes átszitálni őket, ugyanis a csomós sütőpor keserű szemeket eredményez a kész piskótában) és óvatosan, a fehérjehab túlzott megtörése nélkül összekeverjük.
Sütőbe toljuk és megsütjük. Ha kész a piskóta, hagyjuk kihűlni, majd 3 lapba vágjuk.
Ezután készítsük el a meggyes tölteléket: a meggylét, cukrot és vaníliás pudingport keverjük el, majd tegyük bele a meggyet és a fahéjat. Közepes lángon sűrítsük be. Még melegen kenjük rá a legalsó tortalapra.
A középső tortalap közepén vágjunk egy tetszőleges méretű kört, én ehhez egy poharat használtam, majd tegyük a meggyes töltelék közepébe. A kivágott körben egy kiskanál segítségével kaparjuk ki a meggyes tölteléket vigyázva, hogy az alsó piskótalapot ne kaparjuk fel.
Tegyük hűtőbe, míg teljesen ki nem hűl. Ha kihűlt kivesszük a hűtőből, majd rátesszük a középső, lyukas lapot.
Addig verjük kemény habbá a tejszínt. Kb 3-4 evőkanálnyit vegyünk ki belőle és abba keverjük bele a kakaóport. De ha valaki kakaós habbal szeretne díszíteni, az cserélje meg a mennyiségeket, ám akkor több kakaóporra lesz szükség.
Ha kihűlt kivesszük a hűtőből, majd rátesszük a középső, lyukas lapot, majd felvisszük rá a habréteget. Ehhez felváltva rajzoljunk köröket a kakaós és sima tejszínnel a piskótára, majd a lyukat töltsük fel cukorkákkal, gumicukorral, bármivel, ami tetszik.
Végül helyezzük rá az utolsó piskótalapot és tetszés szerint díszítsük. Én ehhez most 3 csomag ostyarudat és csokiforgácsot használtam.
Csokiforgács elkészítése: kevés olajjal olvasszunk fel egy tábla étcsokoládét, majd egy tepsi vagy tálca hátulján oszlassuk el. Tegyük hűtőbe. Ha megszilárdult, egy spatula segítségével készítsünk belőle csokoládéforgácsot.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »

