Fagyi szelet tortaformában recept
Ők is elkészítették
Elkészítése:
A porcukrot és a tojásokat tegyük bele a keverőtálba, majd robotgéppel keverjük ki jó habosra. Ezután állandó keverés mellett adjuk hozzá a darált diót. Végül szitáljuk bele a sütőporral összekevert lisztet, majd keverőlapáttal óvatosan keverjük össze.
Egy 24 cm-es tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük bele a masszát. (v. kenjük ki a formát zsírral, és szórjuk meg liszttel) Ezután egyenletesen simítsuk el a massza tetejét. (tortaforma helyett megsüthetjük egy közepes méretű tepsiben is a tésztát)
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 percig. (én légkeverésnél 150 fokon, 30 percig úgy sütöttem mint a piskótát)
Ezután vegyük ki a sütőből, és pár percig hagyjuk a formában, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki egészen.
A pudingport keverjük simára a tejjel, majd állandó keverés mellett főzzük sűrűre. Ezután hagyjuk teljesen kihűlni. A margarint keverjük habosra a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a tojássárgákkal. Ezután apránként keverjük hozzá a teljesen kihűlt pudingot is. (addig keverjük, hogy könnyű, habos, krémet kapjunk)
A habtejszínt verjük közepesen kemény habbá. A teljesen kihűlt tésztára először kenjük rá a krémet, majd halmozzuk rá a felvert habot. Ezután ízlés szerint csorgassunk rá olvasztott csokoládét.
Az elkészült tortát legalább egy óra hosszára tegyük be a hűtőbe, hogy a krém megdermedjen és az ízek összeérjenek.
Tálalás előtt jó éles késsel, ízlés szerint szeleteljük fel.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »


