Egyszerű torta recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók egy 20 cm-es tortaformához:
Piskóta:
- 7
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 7 evőkanál liszt
- 7 evőkanál cukor
- 1 kávéskanál sütőpor
Krém:
- 3 csomag vaníliás pudingpor
- 7,5 dl tej
- 30 dkg margarin
- 25 dkg porcukor
Díszítés:
- gumicukor
- M&M’s
- ostyarúd
Elkészítése:
A piskótához válasszuk szét a tojásokat. Egy tálban verjük kemény habbá a tojásfehérjét, egy másikban pedig keverjük habosra a tojássárgáját a cukorral, majd adjuk hozzá a tojásfehérje habhoz. Végül pedig adjuk hozzá az átszitált lisztet és sütőport. A formát béleljük ki sütőpapírral vagy vajazzuk és lisztezzük ki, majd öntük bele a masszát. 180 fokra melegített sütőben süssük kb 25-30 percig. Tűpróbát végezzünk!
A krémhez készítsük el a pudingport, de ne adjunk hozzá cukrot. Hagyjuk kihűlni. Amíg hűl, a margarint keverjük habosra a porcukorral, majd adjuk hozzá a kihűlt pudinghoz.
A kihűlt piskótát vágjuk 3 részre, töltsük meg a krémmel, de hagyjunk belőle az oldalára és a tetejére is.
Én cukorkákkal és gumicukorral díszítettem, illetve ostyarudakkal vettem körül és szalagot kötöttem rá.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Tipp:
A pudingot teljesen hűtsük ki, különben a margarin ki fog csapódni.
A piskótát lehet kakaósan is készíteni, akkor 4 evőkanál liszt és 3 evőkanál kakaópor szükséges hozzá. A kémhez is bármilyen ízű pudingpor használható.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 mennyei tejberizses és rizspudingos desszert – klasszikustól a különlegesig
A tejberizs az a desszert, amit gyerekkorunk óta szeretünk – most viszont ú
Tovább olvasom »
12 szaftos sertésétel, amit a család minden tagja imádni fog
Ha valami igazán tartalmas, szaftos és magyaros fogásra vágysz, akkor ezek
Tovább olvasom »
Pohárkrémek és réteges desszertek – egyszerűen elképesztő ízek
Ha gyors, látványos és ellenállhatatlan desszertre vágysz, ne keresgélj tov
Tovább olvasom »
Tésztareceptek húsimádóknak és zöldségrajongóknak – válogass kedvedre!
Létezik olyan, aki ne szeretné a tésztát? Krémes, szaftos, sajtos, zöldsége
Tovább olvasom »
Imádjuk a cukkinit! Íme 10 ellenállhatatlan recept
Ha van egy jó cukkinid, már csak a recept kell hozzá! Ezek a változatos, fi
Tovább olvasom »
Mit tegyünk a házi pizzára? Itt van 15 isteni ötlet!
Van az a péntek este, amikor már napok óta tervezgetjük, hogy végre újra pi
Tovább olvasom »