Barackos túrótorta recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
Piskótához:
- 5 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 5 ek liszt
- 5 ek cukor
- fél cs sütőpor
Krémhez:
- 50 dkg túró
- 3,5 dl habtejszín
- 18 g zselatin
- 1 citrom leve, héja
- 15 dkg porcukor
- 1 konzerv őszibarack befőtt(480 g-os)
Elkészítése:
Először megcsináljuk a piskótát úgy, hogy a tojásokat kettéválasztjuk és a fehérjét kemény habbá verjük, majd a cukrot kihabosítjuk a tojások sárgájával.
A lisztet és a sütőport belekeverem a tojás sárgájához, majd kevés fehérjehabbal fellazítom egy kicsit és óvatosan összeforgatom a fehérjehabot a sárgájával. Olajozott tortaformába öntöm és 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sül.
Amíg sül elkészítjük a krémet úgy, hogy a zselatint elkészítjük a leírása szerint. A túrót apróra törjük a cukorral és a citrom levével és a héjával. A habtejszínt kemény habbá verem és a túrós krémhez adjuk, majd a folyós zselatint is belekeverjük. Ha megsült és jól kihűtöttük a piskótát, akkor félbe vágjuk és megkenjük a krémmel.
A barackot lecsöpögtetjük és 3-4 fél barackot csíkozunk és kicsi kockákra vágjuk. Ezt rátesszük az elegyengetett krémre és befedjük a piskóta tetejével. A tetejére és az oldalára is kenünk krémet, de ha nem maradt ki akkor verjünk fel még tejszínhabot és fedjük be azzal. Habrózsákat nyomunk és a kimaradt barackokból cikkekre vágottakkal díszítjük. Én pici sárga virágot is tettem minden habrózsa tetejére.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »

