Tejszínes lasagne zöldséggel recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 500 gr darált hús (pulyka)
- 500 ml főzőtejszín
- 1 fej lila hagyma
- só
- bors
- oregánó
- bazsalikom
- 1/2 cukkini
- nagyjából 2 maréknyi bébi spenót
- 1,5 dl fehérbor
- kb 9 db lasagne lap
- sajt a tetejére
Mártáshoz:
- 2 evőkanál vaj
- 2 evőkanál liszt
- 5 dl tej
- só
- bors
- szerecsendió
Elkészítés:
A tejet felforraljuk, félretesszük. A vajat felforrósítjuk, belekeverjük a lisztet, és nagyon lassú tűzön megpirítjuk. A forró tejet állandó keverés mellett, apránként hozzáöntjük. Amikor elkészült, sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük.
Elkészítése:
Hasonlóképpen készítjük ezt is, mint a bolognai verzióját. Igazság szerint csak a képzeletünk szabhat határt, mert bármivel elkészíthetjük. Padlizsán, gomba, zeller, és mindez mehet hús nélkül is.
A hagymát megdinszteljük kevés olajon. Ehhez hozzákeverjük a darált húst, amit megpirítunk. Nem szabad sózni. Felöntjük a borral és kiforraljuk. Ezután hozzákeverjük a vékony szeletekre vágott (sajtszeletelővel) cukkinit és a bébi spenótot.

Egy kicsit együtt főzzük. Ezután felöntjük a tejszínnel és néhány percig főzzük.
Eközben elkészítünk egy besamel mártást:
A tejet felforraljuk, félretesszük. A vajat felforrósítjuk, belekeverjük a lisztet, és nagyon lassú tűzön megpirítjuk. A forró tejet állandó keverés mellett, apránként hozzáöntjük. Amikor elkészült, sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük.
A tészta lapokat kb 2 percig főzzük.
Tepsi vagy jénai aljába teszünk a húsos szószból, erre jön rá egy adag besamel, majd a tészta.
Folytassuk a sort, amíg el nem fogynak a hozzávalók.

A tetejére tegyünk sajtot és toljuk a forró sütőbe. Amikor a sajt szépen rápirult el is készült az étel.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 kiadós egytálétel hétköznapokra – gyors és finom megoldások
Nincs is jobb, mint egy tartalmas, laktató egytálétel, amihez elég egy serp
Tovább olvasom »
Kelesztés nélküli fánkok – 12 gyors és isteni ötlet
Ha fánkról van szó, nem csak a klasszikus, kelesztett változatoké a főszere
Tovább olvasom »
Pihe-puha szalagos fánkok farsangra – bevált receptekkel
A farsangi időszak elképzelhetetlen illatos, puha, aranyszínű szalagos fánk
Tovább olvasom »
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »

