Kolbászos-paradicsomos tésztasaláta recept
Ők is elkészítették

Hozzávalók:
- 2 pár debreceni vagy ízlés szerinti kolbász
- 30 dkg tészta
- 10 dkg sajt
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 1 chili paprika
- 1 tk köménymag
- 2 tk dijoni magos mustár
- 2 dl főzőtejszín
- só
- kakukkfű
- szerecsendió
- friss bazsalikom
- paradicsom
Elkészítése:
A kolbászt karikázzuk fel, a fokhagymát vágjuk fel apróra, a sajtot reszeljük le, a paradicsomot pedig ízlés szerint szeleteljük fel.
Egy serpenyőbea pirítsuk meg a kolbászkarikákat, majd adjuk hozzá a köménymagot, a vékonyan felszeletel chilit és az apróra vágott fokhagymát. Keverjük alaposan össze és pirítsuk együtt még pár percig.
Ezután ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, majd adjuk hozzá a mustárt és a tejszínt. Keverjük össze, és addig főzzük hogy kissé besűrűsödjön a szaft. Ekkor adjuk hozzá a reszelt sajtot, és a frissen szedett, apróra vágott bazsalikomot. Pár perc alatt forraljuk össze, majd adjuk hozzá a felszeletelt paradicsomot. Keverjük óvatosan össze, majd 1-2 perc után zárjuk el a gázt, és fedjük le a serpenyő tetejét, hogy a paradicsom kellően megpuhuljon, de ne essen szét.
Közben enyhén sós vízben főzzük ki a tésztát, majd szűrjük le. Ezután öntsük hozzá a kolbászos-tejszínes-paradicsomos szószhoz, és óvatosan forgassuk össze.
Az elkészült tésztasalátát melegen tálaljuk. Tálaláskor a tányérokba szedett tésztát ízlés szerint még reszelt sajttal is megszórhatjuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

12 különleges süti – krémes szeletek és sütés nélküli finomságok
A sütemények világa mindig tele van kísértéssel — és most egy válogatásban
Tovább olvasom »
Kiadós hétköznapi ebédek és vacsorák, amikkel nem nyúlsz mellé
Egy nagy adag változatosság sosem árt! Ez a válogatás 12 olyan ételt tartal
Tovább olvasom »
Étkezőgarnitúra trendek és árak: megfizethető a minőség (x)
Konyhával egybenyitott terek és klasszikus étkezők Ma már egyre több otthon
Tovább olvasom »
Mákkal gazdagon: 12 mennyei sütemény, amit ki kell próbálnod
Amikor beköszönt az ősz, nincs jobb, mint elővenni a mákot — gazdag, enyhén
Tovább olvasom »
Fahéjas‑almás élmények – 12 édesség, amit muszáj megkóstolnod
Az alma az az alapanyag, ami mindig mindent feldob: ropogós héj, puha hús,
Tovább olvasom »
Káposztás klasszikusok: 12 magyar étel, amit mindenképp ki kell próbálni
Ha valami igazán magyaros, tartalmas és otthonos fogásra vágysz, akkor a ká
Tovább olvasom »