Zöldborsós-baconös csirkecomb bulgurral recept
Hozzávalók:
- 2 csirkecomb
- 15 dkg bacon
- 3-4 újhagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 25 dkg zöldborsó
- 2 dl tejföl
- só
- őrölt bors
- szerecsendió
- kakukkfű
- majoránna
- 2 db zöldségleves kocka
- 2,5 dl víz
- ízlés szerinti mennyiségű bulgur, enyhén sós vízben kifőzve
Elkészítése:
A combokat vágjuk ketté, a bacont kockázzuk fel, az újhagymát és a fokhagymát vékonyra szeleteljük fel.
Egy serpenyőbe süssük szép pirosra a bacont, majd szedjük ki a kisült zsírból. Ezután helyezzük bele a zsiradékba a combdarabokat, és pár perc alatt mindkét oldalát süssük fehéredésig, majd szintén vegyük ki a zsiradékból.
Ezután tegyük a serpenyőbe a felszeletelt újhagymát, és pároljuk 1-2 percig, majd adjuk hozzá a fokhagymát is.
Tegyük vissza a serpenyőbe az elősütött combokat, és a kisütött bacont, majd óvatosan rázogassuk össze a hagymával. Ezután öntsük fel a vízzel, majd adjuk hozzá a leveskockát, és ízlés szerint fűszerezzük. Forraljuk ki, majd alacsony hőfokon főzzük félpuhára a combokat. Ekkor adjuk hozzá a zöldborsót, majd főzzük puhára.
A tejfölt keverjük simára egy pár kanál szafttal, majd csorgassuk bele a serpenyőbe. Óvatosan rázogassuk össze, majd főzzük még pár percig, hogy a szaft egy kicsit besűrűsödjön.
Közben enyhén sós vízbe főzzük ki a bulgurt, majd szűrjük, és öblítsük le. Ezután egy serpenyőben hevítsünk 1-2 ek olajat, majd adjuk hozzá az alaposan lecsöpögtetett bulgurt. Ízlés szerint sózzuk, és keverjük össze.
Tálaláskor szedjük a bulgurt egy tányérra, majd helyezzük rá a combot, és ízlés szerint kanalazzunk rá a zöldborsós-baconös szaftból. Köretként kínálhatunk még rizst, vagy kifőtt tésztát, de egy szelet friss kenyérrel is tálalhatjuk.
A zöldborsós-baconös csirkecomb bulgurral kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 8 g
Szénhidrát: 7 g
Zsír: 8 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Házi aprósütik dióval, mákkal, lekvárral – örök kedvencek
Ha van sütemény, amit nem lehet megunni, az a klasszikus aprósüti! Legyen s
Tovább olvasom »
Igazi magyaros gulyásreceptek – válogass a legjobbak közül
A magyar konyha egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb fogása a gulyás – ta
Tovább olvasom »
12 karamellcsoda, amit egyszerűen muszáj megkóstolni!
Ha édességre vágysz, ami egyszerre luxus és otthonos, akkor a karamellás sü
Tovább olvasom »
Édes-sós csigák, melyek feldobják a napod
Akár édesen, akár sósan készülnek, mindenki megtalálja a kedvencét. A nagyi
Tovább olvasom »
12 recept, ahol az ananász mindenféle fogásban megállja a helyét
Tudtad, hogy az ananász messze nem csak desszertekhez illik? Ez a csodálato
Tovább olvasom »
10 márványos csoda receptje egy helyen
A márványos sütik mindig különlegesek egy kicsit: egyszerre csokisak és van
Tovább olvasom »

