Tejszínes rakott csirke recept

Hozzávalók:
- 60 dkg csirkemellfilé
- 1 kávéskanál só
- 5 dkg finomliszt
- 1 kk fokhagymapor
- 1 teáskanál füstölt pirospaprika
- 10 dkg krémsajt
- 2 db
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- 1 teáskanál bors
- 1 csokor petrezselyem
- 10 dkg parmezán sajt
- 3 gerezd fokhagyma
- 4 dl főzőtejszín
- 10 dkg vaj (a tepsihez)
- 2 ek zsemlemorzsa (a tepsihez)
- 12 dkg reszelt mozzarella (a tetejére)
Elkészítése:
A csirkemelleket előkészítjük, megmossuk, leszárítjuk, és vékony szeletekre vágjuk. Enyhén besózzuk.
A lisztet összekeverjük a fokhagymaporral és a fűszerpaprikával egy tálban. A krémsajtot a tojásokkal, sóval, borssal és a frissen aprított petrezselyemmel, zúzott fokhagymával jól elkeverjük, és a tejszínnel hígítsuk fel.
A legvégén keverjük hozzá a parmezán sajtot. Ha netán sűrű lenne, akkor még tegyünk hozzá egy kevés tejszínt.
Vajat hevítünk egy serpenyőben, és a csirkemellszeleteket a fűszeres lisztbe forgatjuk, majd kisütjük őket, és egy kisebb teflon tepsiben szorosan egymás mellé helyezzük, vagy egy erre alkalmas sütőedénybe tesszük, amit előzőleg kikenünk vajjal és megszórunk morzsával.
A tepsibe elhelyezett hússzeletekre öntjük a tejszínes mártást, és reszelt mozzarella sajttal megszórjuk. Használjunk durva reszelőt, mert nem kell túl finomra reszelni.
Forró sütőben 180 fokon 35 perc alatt szép aranybarnára sütjük. Párolt rizzsel tálaljuk. Kreatívan díszítsük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 klasszikus nagymama féle süti vendégváráshoz
A nagymama sütijeinek nincs párja, hiszen mindig tele vannak szeretettel és
Tovább olvasom »
Gyümölcsös sütés nélküli torták: 10 kipróbált recept
1. Erdeigyümölcs torta recept Hozzávalók: Hozzávalók egy 30 cm-es tortaform
Tovább olvasom »
8 kipróbált képviselőfánk recept, amikkel nem érhet csalódás
A képviselő fánk az egyik legkedveltebb magyar desszert, amit sokan gyermek
Tovább olvasom »
A nagy konyhai robotgép teszt: nem mindig a legdrágább a legjobb
A Teszt Plussz Magazin nemcsak a magyar-, hanem a globális piacot is vizsgá
Tovább olvasom »
10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »