Sült kacsa forgatott burgonyával és fűszeres szilva mártással recept
Hozzávalók:
- 2 egész kacsacomb
- 2 egész kacsamell félbe vágva
- 25 dkg burgonya
- 25 dkg bercencei szilva
- őrölt rozmaring, só, bors, fahéj rúd, egész szegfűszeg
- kevés víz
Elkészítése:
A combokat megmossuk, a mellet ketté vágjuk közepén és ezt is megmossuk. A húsokról leitatjuk a vizet majd sózzuk, borsozzuk és őrölt rozmaringgal megszórjuk.
Egy kisebb tepsibe kb fél dl vizet öntünk, majd ebbe tesszük a fűszerezett húsokat, alufóliával lefedjük és sütőbe tesszük.
Gázos sütőben a legnagyobb hőfokon sütjük (villany sütőben kb 200 fokon) egy óráig, majd levesszük a fóliát és addig sütjük, amíg a bőre kopogós nem lesz.
Közben a negyedelt, kimagozott szilvát feltesszük főni 1 dl vízzel és teljesen puhára főzzük. Amikor megfőtt egy kisebb fahéj rudat és pár szem szegfűszeget teszünk bele és tovább főzzük még kb fél órán át.
Azután leszűrjük, átpasszírozzuk, majd visszatesszük főni és ízesítjük pici sóval és cukorral illetve sűrűre főzzük.
A burgonyát kockára vágva megfőzzük. Ha készen van, akkor a kacsa után visszamaradt tepsibe átszedjük és összeforgatjuk. Ha a kacsából sok zsír sült ki akkor azt öntsük le.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »









