Narancsos kacsacomb recept

Hozzávalók:
- 4 kacsacomb
- 5 narancs
- 1-1,5 dl édes fehérbor
- 2 dl kacsazsír
- só
- rozmaring
- kakukkfű
- őrölt fehér bors
- 3 szem borókabogyó
- 4-5 szegfűszeg
- 1 tk keményítő
- méz
Elkészítése:
A combokat besózzuk, majd az elkészített pácba jól beleforgatjuk, és pár órát állni hagyjuk.
Pác készítése:
A kacsazsírt ízlés szerint kakukkfűvel, rozmaringgal, őrölt fehér borssal jól összekeverjük.
A besózott húst jól beleforgatjuk, majd lefedve pár órát pihentetjük. (Én este pácoltam be, és egész éjjel a hűtőben pihent.)
Egy tepsibe egymásmellé helyezzük a bepácolt húst, majd rányomjuk két narancs levét, és aláöntjük a bort. Beletesszük a szegfűszeget és az összenyomott borókabogyót. Ezután a tepsi tetejét alufóliával lefedjük.
Előmelegített sütőben, közepes lángon (180-190 fok) kb. másfél óra alatt puhára pároljuk.
Ekkor levesszük a fóliát, majd a hús mellé tesszük a feldarabolt narancsokat. (A narancsokat éles késsel meghámozzuk úgy, hogy a fehér részéből szinte semmi ne maradjon rajta.)
A húst olvasztott mézzel vékonyan megkenjük, majd visszahelyezzük a sütőbe, és szép pirosra sütjük.
Amikor a hús már szép piros, és a narancs is kellően megpárolódott, kivesszük a sütőből, és kiszedjük a zsíros szaftból. Fóliával lefedjük, és melegen tartjuk.
A visszamaradt szaftról óvatosan leszedjük a zsírt. Egy tk keményítőt simára keverünk egy pici vízzel, majd a szaftot visszatesszük a tűzre, beleöntjük a keményítőt, és állandó kevergetés mellett kicsit besűrítjük.
Tálaláskor tányérra helyezzük a húst és a narancsot, majd a besűrített szafttal meglocsoljuk. Köretként kínálhatunk mellé krumplipürét, vagy tejszínben sült sárgarépát.
Nézd meg videón is:
A narancsos kacsacomb kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 14 g
Szénhidrát: 6 g
Zsír: 7 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 klasszikus nagymama féle süti vendégváráshoz
A nagymama sütijeinek nincs párja, hiszen mindig tele vannak szeretettel és
Tovább olvasom »
Gyümölcsös sütés nélküli torták: 10 kipróbált recept
1. Erdeigyümölcs torta recept Hozzávalók: Hozzávalók egy 30 cm-es tortaform
Tovább olvasom »
8 kipróbált képviselőfánk recept, amikkel nem érhet csalódás
A képviselő fánk az egyik legkedveltebb magyar desszert, amit sokan gyermek
Tovább olvasom »
A nagy konyhai robotgép teszt: nem mindig a legdrágább a legjobb
A Teszt Plussz Magazin nemcsak a magyar-, hanem a globális piacot is vizsgá
Tovább olvasom »
10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »