Kornél csirke tortája recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 kg csirkemell filé
- 30 dkg szeletelt bacon
- 0,5 kg brokkoli (esetleg 0,5 sárgarépa, de el is hagyható)
- 2,5 dl főzőtejszín
- 6d
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 30 dkg lágyabb sajt
- 15-20 dkg liszt
- só
- bors
- szerecsendió
Elkészítése:
Egy kapcsos, 28 cm-es tortaformát kibélelünk a vékony bacon szeletekkel, úgy, hogy túl lógjon a peremen.
A vékony szeletekre vágott csirkemellet kicsit kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. Ezután 3 db tojást felverünk. A csirkét lisztbe, tojásba mártjuk, majd a lereszelt sajtba. Ezután a kibélelt formába szorosan egymás mellé rakosgatjuk.
A következő réteg a brokkoli (én a közepébe néhány répa szeletet rejtettem).A következő sor ismét csirke (lisztbe, tojásba, sajtba mártva).
Ezután a tejszínt a 3 tojással, 2 evőkanál liszttel és a maradék sajttal összekeverjük, ízlés szerint só, bors, szerecsendió kerüljön bele. A keverékkel leöntjük a rakottast. A szalonna szeleteket ráhajtogatjuk.
160-170 fokon 1 óra alatt megsül. A tetejét célszerű fóliával lefedni, mert a szalonna hamar megsül. A végén szép pirosra pirítjuk.
Ha nincs tökéletesen záródó forma (kifolyik könnyen!), jobb tűzálló tállal dolgozni. 10-15 perc állás után szépen szeletelhető.
Krumplipüré, rizs vagy bármilyen saláta illik hozzá.
Jó étvágyat!
Tipp:
Nem tanács, csak story. Egy igazi fehérje bomba, 17 éves nevelt fiam kapta szülinapjára, aki karácsonyi gyerek. Jó sokat keresgéltem mindenféle oldalakon, de nem találtam az igazit. Így sikerült megoldani.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »
Klasszikusok újragondolva-az íz ugyanaz, a forma egyszerűbb és gyorsabb
A nagy kedvencek hangulata semmit sem változott, mégis modernebb, könnyebbe
Tovább olvasom »
Krémes csodák az ünnepi időszakra – 10 bevált süti recept, amit bátran elkészíthetsz
Az ünnepi készülődésben mindig jól jön néhány biztosan bevált krémes sütemé
Tovább olvasom »
15 perces karácsonyi desszertek: 8 desszertgolyó, amivel bárkit lenyűgözhetsz
A karácsonyi készülődésben mindig jól jönnek azok a desszertek, amelyek gyo
Tovább olvasom »
Hogyan készítsünk tökéletes karácsonyi bejglit?
A karácsony elképzelhetetlen a hagyományos bejgli nélkül, amely nemcsak az
Tovább olvasom »
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »

