Kínai mézes-szezámmagos csirke recept
Hozzávalók:
- 1 kg csirkemell filé
- 1 csapott kk só
- 0,5 kk őrölt bors
Bundához:
- 2
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS - 0,5 dl olaj
- 1 csapott kk só
- 1 nagy csipet bors
- 12 púpos ek liszt
- 2,5 dl tej
Sütéshez:
- olaj bőven
Bevonáshoz:
- 2 ek méz
- 3 ek szezámmag
Elkészítése:
Az alaposan megtisztított csirkemellet tetszés szerint vagy kockára, vagy vékony csíkokra vágjuk. Kicsit hagyjuk lecsöpögni és meghintjük sóval, borssal.
A masszához a tojást a fűszerekkel, az olajjal kicsit elkeverjük, majd a lisztet is hozzáadjuk, végül a tejet fokozatosan adagolva sűrű, csomómentes tésztát kavarunk.
A hús darabokat beleforgatjuk, és addig hagyjuk állni, míg egy magasabb falú serpenyőben felforrósodik az olaj.
Egy villa segítségével a csirkedarabokat egyesével kicsit lecsöpögtetjük, majd a forró olajba helyezzük. Így nem állnak össze az egyes husik, hanem szépen egyesével közepes lángon világos barnára sülnek.
Konyhai papírtörlőre szedve hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni.
Érdemes több adagban kisütni.
A mézet kicsit megmelegítjük, majd a kisült csirkére csorgatjuk, meghintjük a szezámmaggal és kicsit összerázzuk, hogy minden darabot rendesen bevonjon a méz és a szezámmag.
Melegen, pirított tésztával kínáljuk.
Tipp:
Dolgozó nőként a gyerekek születése előtt gyakran ebédeltünk a kollégákkal a közeli kínaiban. Ez a csirke volt a kedvencem. Azóta itthon is többször elkészítettem már, mindig nagy sikerrel.
A kínai mézes-szezámmagos csirke kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 16 g
Szénhidrát: 13 g
Zsír: 14 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Könnyed köretek az ünnepi menühöz – 12 majonézmentes saláta
A karácsonyi ételek mellé sokszor jól esik egy friss, könnyű saláta, amely
Tovább olvasom »
Karácsonyi ünnepi menü: 12 kipróbált töltött hús recept
A karácsonyi asztalon mindig jól mutat egy szaftos, gazdagon töltött húsfél
Tovább olvasom »
Keksztekercs gyűjtemény – 12 klasszikus és különleges variáció egy helyen
Ha nincs kedved órákig nyújtani vagy sütőt melegíteni, akkor a keksztekercs
Tovább olvasom »
Zserbó új köntösben: 4 kreatív finomság, zserbó helyet (vagy mellé)
A zserbó ízvilága sokak kedvence, de nem mindig van idő vagy kedv elkészíte
Tovább olvasom »
A legjobb krémes és szeletes sütik karácsonyra – 25 kipróbált recept
A karácsonyi időszakban mindig jól jön néhány biztosan bevált vendégváró sü
Tovább olvasom »
Klasszikus karácsonyi sütemények-az ünnep elmaradhatatlan ízei
Ebben a gyűjteményben a magyar süteménytradíció legnagyobb kedvenceit talál
Tovább olvasom »


