Hagymás-tejfölös csirkecomb recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 4 csirkecomb
- 8 dkg kukoricaliszt
- 1 teáskanál pirospaprika
- majoránna
- őrölt fehér bors
- só
- fokhagymasó
- 2 nagy fej lilahagyma
- 3 dl tejföl
- 2 dl fehérbor
- 7 ek olaj
- 15 dkg sajt
Elkészítése:
A combokat sózzuk be, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni.
A hagymát vékonyan szeleteljük fel, majd egy tepsibe öntsünk két evőkanál olajat és terítsük el rajta a felszeletelt hagymát.
A lisztet keverjük össze a fűszerekkel, sóval és a pirospaprikával, majd forgassuk bele alaposan a csirkecombokat. Ezután a maradék lisztes keveréket szórjuk rá a hagyma tetejére, majd helyezzük rá a combokat.
A tejfölt keverjük simára a borral és 5 evőkanál olajjal, majd kanalazzuk rá a combok tetejére úgy, hogy teljesen befedje. Ezután fóliázzuk le a tepsi tetejét.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb 50 perc alatt pároljuk puhára. Ezután vegyük le a fóliát, majd ízlés szerint szórjuk meg reszelt sajttal és süssük szép pirosra.
Tálaláskor ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én rizst főztem és azzal tálaltam.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.03.13. Péntek
A pénteki menüben változatos, laktató fogások szerepelnek. A móri paprikás
Tovább olvasom »
12 rakott étel, amely tökéletes választás egy kiadós ebédhez
A rakott ételek a legpraktikusabb és leglaktatóbb fogások közé tartoznak. E
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.12. Csütörtök
A mai menüben a klasszikus, házias ízek kerülnek előtérbe. A húsleves házi
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.11. Szerda
A szerdai menü egyszerű, mégis változatos fogásokat kínál. A csurgatott toj
Tovább olvasom »
12 sertéshúsos étel, amely igazi magyaros ízeket hoz az asztalra
A sertéshúsból készült ételek a magyar konyha leglaktatóbb és legkarakteres
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.10. Kedd
A mai menüben friss, házias ízek találkoznak. A medvehagyma krémleves könny
Tovább olvasom »


