Francia kakaspörkölt recept

Hozzávalók:
- kb. 2 kg-os kakas (feldarabolva)
- 6-7 dl vörösbor
- 2 db babérlevél
- 4-5 kakukkfű ág (vagy szárított kakukkfű)
- 20 dkg bacon
- 20 db savanyított apró hagyma (vagy gyöngyhagyma)
- 50 dkg gomba
- 2-3 ek kukoricaliszt
- 1 l csirkealaplé
- 1 ek sűrített paradicsom
- 10 dkg vaj
- 1 ek étolaj
- só
- őrölt fehér bors
- petrezselyemzöld
Elkészítése:
A feldarabolt húst ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, majd hagyjuk egy kicsit állni. Ezután tegyük bele egy tálba a húst, a babérlevelet, és a kakukkfűágakat, majd öntsük fel a borral. Kicsit igazítsuk el, hogy a bor lehetőleg mindenhol érje a húst, majd fedjük le a tálat, és éjszakára tegyük be a hűtőbe. Hagyjuk másnapig pácolódni.
Egy serpenyőbe tegyük bele az olajat, majd adjuk hozzá az apró kockákra felvágott bacont, és kevergetve süssük szép pirosra. Ezután szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre.
A visszamaradt zsiradékhoz adjuk hozzá a vaj felét, majd tegyük bele az alaposan lecsepegtetett savanyított hagymát. Ezután kevergetve pár perc alatt pirítsuk szép aranybarnára, majd szedjük ki és tegyük félre.
A szintén visszamaradt zsiradékba tegyük bele az ízlés szerint felszeletelt gombát, majd sózzuk, borsozzuk, és pár perc alatt süssük zsírjára, majd szedjük ki és tegyük félre.
A pácléből szedjük ki a húst, majd alaposan csepegtessük le, végül pedig papírtörlővel töröljük szárazra. Ezután minden darabot forgassunk bele a kukoricalisztbe.
A páclevet tegyük félre, mert még szükség lesz rá.
A serpenyőbe olvasszuk fel a maradék vajat, majd tegyük bele a lisztbe forgatott húsdarabokat, és hirtelen süssük szép aranybarnára, majd az elősütött húst tegyük bele egy nagyobb edénybe. Ezután adjuk hozzá az elősütött bacont, a hagymát, a gombát, és a sűrített paradicsomot.
A serpenyőbe amibe elősütöttük a hozzávalókat, öntsünk egy kevés csirkealaplevet, majd addig keverjük, még teljesen feloldódnak a sütés közben leragadt pörzsanyagok.
Ezután öntsük rá a hús tetejére a vörösboros páclével, és a maradék csirkealaplével együtt, majd kicsit rázogassuk össze.
Fedjük le az edény tetejét, forraljuk fel, majd a hőfokot mérsékelve, közepes lángon főzzük addig még a hús teljesen megpuhul.
Ezután egy evőkanál kukoricalisztet keverjünk simára egy kevés főzőlével, majd csorgassuk a hús közé. Ezután óvatosan rázogassuk össze, majd pár perc alatt forraljuk ki, hogy a szaft kissé besűrűsödjön. (keverni nem szabad, mert akkor a puhára főtt hús szétesik)
Ameddig a kakas fő, ízlés szerint készítsünk hozzá köretet. Én galuskát (nokedli) főztem és azzal tálaltam.
Tálalás előtt szedjük a köretet egy tányérra, majd helyezzük rá a húst, és ízlés szerint kanalazzunk rá a gombás-baconös-hagymás raguból. Végül szórjuk meg a tetejét apróra vágott petrezselyemzölddel, és így kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

10 klasszikus nagymama féle süti vendégváráshoz
A nagymama sütijeinek nincs párja, hiszen mindig tele vannak szeretettel és
Tovább olvasom »
Gyümölcsös sütés nélküli torták: 10 kipróbált recept
1. Erdeigyümölcs torta recept Hozzávalók: Hozzávalók egy 30 cm-es tortaform
Tovább olvasom »
8 kipróbált képviselőfánk recept, amikkel nem érhet csalódás
A képviselő fánk az egyik legkedveltebb magyar desszert, amit sokan gyermek
Tovább olvasom »
A nagy konyhai robotgép teszt: nem mindig a legdrágább a legjobb
A Teszt Plussz Magazin nemcsak a magyar-, hanem a globális piacot is vizsgá
Tovább olvasom »
10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »