Csirkemell bakonyi módra recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 1 kg csirkemell filé, felszeletelve, paprikás lisztbe forgatva
- 60 dkg erdei gomba vagy csiperke
- 10 dkg füstölt szalonna, kockákra vágva
- 2 nagy fej hagyma
- 3 gerezd fokhagyma apróra vágva
- 1 db lecsópaprika
- 1 nagyobb paradicsom, héja lehúzva és húsa kis kockákra vágva
- 2 dl hús vagy csont alaplé
- 200 g főzőtejszín esetleg tejföl
- 1 evőkanál liszt a habaráshoz
- 1 kevés só és bors
- 1 kevés őrölt pirospaprika
- 1 kevés őrölt köménymag
- 1 kevés kakukkfű
- 2 dl olaj a hús sütéséhez
Elkészítése:
A csirkemellet felszeletelem, kikloffolom, megsózom, paprikás lisztbe forgatom és forró olajban kisütöm.
Eközben az apróra vágott hagymát, a kockára vágott szalonnából kisült zsíron megpirítjuk, a 3 gerezd fokhagymát, majd 1 nagyobb, meghámozott paradicsomot adunk hozzá és 1 zöldpaprikát, darabokra vágva. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk őrölt paprikával. Kakukkfüvet, őrölt köményt is adunk hozzá. Ezek után, beletesszük a szeletelt gombát és felöntjük leves alaplével.
A főzőléből keveset kivéve, összekeverjük 2 dl tejszínes gomba ízű szósszal, 1 ek. lisztet hozzáadva, csomómentesre elkeverve, visszaöntjük a ragura, és ezzel behabarjuk a mártást.
A lisztbe forgatott, kisült csirkemell szeletekre halmozzuk, tészta vagy galuska körettel tálaljuk. A hús is kapott egy vékony kérget, ami magán tartja a gombás ragut, és a tészta, vagy galuska is felveszi azt.
Tipp:
A bakonyi módon készített ételek a híres Gundel Károlynak köszönhetők, aki először házasította a húsételeket a gombapaprikással. Ezzel egy egész ételcsaládot hozott létre mely közös jellemzője a gombás ragu. Csiperkegombával is finom, de legjobbnak az erdei gombák keverékét tartom.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »
Ünnepi tortacsodák – 12 recept, amit idén ki kell próbálnod
Ha valami igazán különleges édességet keresel az ünnepi asztalra, egy ínycs
Tovább olvasom »
10 pogácsa, amire a nagyi is büszke lenne
A pogácsa a magyar konyha igazi büszkesége – egyszerre hétköznapi és ünnepi
Tovább olvasom »
Mit főzz ma? 10 isteni csirkés fogás hétköznapokra
Ha tanácstalan vagy, mit főzz ebédre, a csirkés ételek mindig jó választást
Tovább olvasom »

