Csirkemáj rizottó recept
Hozzávalók:
- 35 dkg rizottó rizs
- 50 dkg csirkemáj
- 1 tk kacsazsír
- 1,5 l zöldség-, vagy csirke alaplé
- 1 nagyobb salotta hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 10 dkg (lm) vaj
- 1,5 dl száraz fehérbor
- ízlés szerint só
- frissen őrölt fehér bors
Elkészítése:
A csirkemájat megmossuk, kb. 1 cm vastag csíkokra vágjuk, majd az aprított hagymával együtt a kacsazsíron lepirítjuk. Mikor a máj már kellően megpirult, alaposan megborsozzuk, felöntjük a fehérbor felével, és közepes lángon, néha megkeverve (vigyázva, hogy a máj ne törjön össze) addig pároljuk, míg a folyadékot teljesen felveszi.
Közben a rizst egy lábasban egy mokkáskanálnyi vajon addig pirítjuk, míg átlátszó nem lesz (kb. 3-4 perc), majd hozzáadjuk a maradék fehérbort. Megvárjuk, hogy elpárologjon, majd felöntjük egy merőkanál alaplével, és hozzádobjuk a vajat.
Ezt követően ezt a folyamatot ismételjük addig, amíg a rizs el nem éri a megfelelő állagot. Alaplé, kevergetés amíg elpárolog, megint alaplé, kevergetés, megvárom még elpárolog, és így tovább.
Szerintem a rizottó egyik kulcspontja, hogy az alaplevet a tűzhely egy másik lángján folyamatosan melegen tartjuk, de úgy, hogy ne forrjon.
Amikor a rizs már majdnem megfőtt, de még van egy merőkanél alaplé, hozzáadjuk a rizshez a csirkemájat, a zúzott fokhagymát, az utolsó kanál levet, megsózzuk és készre főzzük. Ha szeretnénk rá parmezánt tenni, azt is ennél a fázisnál tegyük meg.
Aprított petrezselyemmel megszórva, forrón tálaljuk.
Jó étvágyat!
A csirkemáj rizottó kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 5 g
Szénhidrát: 10 g
Zsír: 4 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
9 kiadós magyaros étel, ha igazán tartalmas ebédre vágysz
Egy jó szaftos tokány mindig biztos választás, ha tartalmas, magyaros ebéde
Tovább olvasom »
12 laktató húsos-zöldséges fogás, amit bármikor jó elővenni
Ha szeretnénk egy kicsit több zöldséget csempészni a mindennapi főzésbe, ez
Tovább olvasom »
Minden napra egy leves – 7 szuper recept, amit megéri kipróbálnod
Egy hét, hét különböző leves – a tojásos kolbászos zöldbablevestől a könnye
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.09. Péntek
A pénteki menüben tartalmas és könnyedebb fogások is helyet kapnak. A tejsz
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.08. Csütörtök
A csütörtöki menüben egyszerű, mégis jól összeállított fogások szerepelnek.
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.04.07. Szerda
A szerdai menüben egyszerű, mégis jól bevált fogások szerepelnek. A vargány
Tovább olvasom »

