Sajtos-tejszínes csirkemellcsíkok recept

Hozzávalók:
- Fél kg csirkemell
- 2 fej hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 10 dkg sonka
- 10 dkg trappista sajt
- 2.5 dl tejszín
- Só
- Bors
- Kevés szerecsendió
- Vaj vagy étolaj
- 1 teáskanál szárnyas fűszerkeverék
Elkészítése: A csirkemellfilét csíkokra vágjuk, majd sózzuk, és 15-20 percig állni hagyjuk. Majd összekeverjük a felsorolt fűszerekkel.
A sonkát vékony csíkokra vágjuk. A hagymákat felkarikázzuk, a sajtot nagylyukú reszelőn lereszeljük.
Egy mély tepsit kivajazunk (vagy olívaolajjal kikenünk,) és ebbe halmozzuk a húscsíkok felét. Rátesszük a sonkadarabokat és a hagymakarikákat.
Erre újabb réteg csirkemell következik, majd a tetejét megszórjuk a reszelt sajttal.
Alufóliával lefedve, előmelegített sütőben kb. 60 percig sütjük. Akkor jó, ha sütés közben magába szívta az összes tejszínt. Az utolsó 10 percben vegyük le az alufóliát, és a tetejét így süssük szép pirosra.
Én krumplipürét készítettem mellé.
Tipp:
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
tepsi mérete: 18×25 cm
Tipp:
Elkészíthető csirkecombból is vagy szárnyból, amit előtte kissé átfőzünk, így könnyebb a húst leszedni a csontról. Aki sűrűbb szafttal szereti, tejfölt is keverhet a fűszerekkel a húshoz.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

A nagy konyhai robotgép teszt: nem mindig a legdrágább a legjobb
A Teszt Plussz Magazin nemcsak a magyar-, hanem a globális piacot is vizsgá
Tovább olvasom »
10 uborkasaláta, amit érdemes kipróbálni
Az uborkasaláta igazi klasszikus, amit szinte mindenki szeret. Jólesik a me
Tovább olvasom »
Így lesz tökéletes a kovászos uborkád
A nyár egyik legnagyobb kedvence a ropogós kovászos uborka. Frissítő, savan
Tovább olvasom »
8 izgalmas sütés nélküli golyó, amit egyszerűen imádni fogsz
Ezeket a sütés nélküli golyókat percek alatt elkészítheted, mégis úgy hatna
Tovább olvasom »
Könnyű és ízletes cukkinis ételek – puffancstól a lepényig
A cukkini az az alapanyag, ami mindig kéznél van, mégis millióféleképpen va
Tovább olvasom »
12 mennyei gombás recept – tésztától a húsos fogásokig
10 mennyei gombás recept tészta, csirke, gratin és vegetáriánus lehetőségek
Tovább olvasom »