Csirke lerakva recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 4 db csirkecomb
- 2 evőkanál liszt
- 3 evőkanál olaj
- 1 csapott teáskanál só
- 1 kávéskanál bors
- 1 kávéskanál pirospaprika
- 1 nagy gerezd fokhagyma vagy 1 kávéskanál fokhagyma granulátum
- 4 dl tejföl
- 2-3 fej lilahagyma
- 10 dkg füstölt sajt
Elkészítése:
Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. Közben szabadítsuk meg a csirkecombokat a bőrüktől.
Egy mély tálban keverjük össze a tejfölt a fűszerekkel, karikázzuk fel a megtisztított lilahagymát és reszeljük le a sajtot, majd a csupasz húsokat mártsuk a tejfölös-fűszeres szószba és fektessük szorosan egymás mellé őket egy tűzálló tálba. A maradék szósszal öntsük nyakon a lerakott húsdarabokat, fedjük be a lilahagyma karikákkal és takarjuk le fóliával.
Tegyük be az előmelegített sütőbe kb 50-60 percre, majd ha letelt az idő, vegyük le a fóliát, és szórjuk meg a füstölt sajttal. Újabb 35-40 perc sütés, illetve pirítás következik, és ha a sajt elérte a kívánt aranybarna színt, kis is vehetjük. Pár perc pihentetés után már fogyaszthatjuk is. Kiváló a natúr párolt rizs, de a héjában sült krumpli is nagyszerűen passzol hozzá köretként. Mivel a hús maga igen ízes, a köretnél nem szabad túlzásba esni, ami a fűszerezést illeti.
Tipp:
A csirke lebőrözése könnyebb, ha a lehúzáskor papírtörlővel fogjuk meg a bőrt, így nem csúszik ki a kezünkből.
Csirkecomb helyett használhatunk csirkemellet vagy akár pulykahúst is.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
12 erdei gyümölcsös recept, ha friss és krémes desszertre vágysz
Az erdei gyümölcsös desszertek egyszerre frissek, látványosak és kifejezett
Tovább olvasom »
Farsangi sütivásár: profi tippek a finomságok csomagolásához (x)
A farsang az év egyik legvidámabb időszaka, amikor a konyha megtelik fánk-
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.27. Péntek
Mai menünk könnyed, mégis ízletes fogásokat tartalmaz. A magyaros zöldborsó
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.26. Csütörtök
Mai ajánlatunkban a klasszikus ízek és a könnyedebb fogások egyaránt helyet
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.25. Szerda
A mai menü friss, változatos fogásokból áll. A zöldségekben gazdag minestro
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.02.24. Kedd
A keddi menü hagyományos és otthonos fogásokból áll. A karalábéleves májgom
Tovább olvasom »

