Baconos csirkemell őzgerincben sütve recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 2 egész csirkemell
- 1/2 tömlős kempingsajt (ha füstölt még jobb)
- 3 ek tejföl
- 3 ek liszt
- 2 tojás
- kevés zsemlemorzsa
- baconszalonna
- aszalt szilva
- reszelt sajt
- petrezselyem zöld
- 3-4 ek mustár
Elkészítése:
A csirkemelleket apró kockára vágjuk. Jól megfűszerezzük és egy kicsit állni hagyjuk. Addig elkészítjük a “masszát” hozzá.
Tejfölt elkeverjük a liszttel, tojásokkal, kempingsajttal, reszelt sajt egy részével, apróra vágott petrezselyemmel (én ezúttal elfelejtettem beletenni), adjuk hozzá a mustárt is. Fűszerezzük jól meg (só, bors.. és amit még nem sajnálunk bele). Dobáljuk bele az aszalt szilvákat. Lehet többet is, nálam csak ennyi volt itthon.Ebbe a masszába keverjük el a húst.
Egy hosszúkás formába tegyünk alufóliát. Ezt olajozzuk és szórjuk meg zsemlemorzsával. Béleljük ki bacon szalonnával úgy, hogy a szélei kilógjanak. Ezzel fogjuk majd a végén betakarni.
Ebbe kerül a húsos massza. Ezután fedjük be a kilógó bacon szalonnával. A tetejére hosszába is tegyünk. Ezután mehet az előmelegített sütőbe. 170 fokon sütöm 40 percig. Amikor megsült kifordítjuk a formából egy másik tepsibe (vigyázzunk, mert levet ereszt) ezután visszatoljuk a sütőbe egy kis sajttal egyetemben.
Addig sütjük amíg a sajt szépen ráolvad illetve a szalonna egy kis színt kap.
Köretnek bármit adhatunk mellé. Mi párolt zöldséggel ettük.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »

