Aszalt szilvás, baconos csirkemell recept
Ők is elkészítették
Hozzávalók:
- 3 egész csirkemell
- kb 2 dl vörösbor
- 20 dkg aszalt szilva
- 40 dkg bacon
- só
- bors
A panírhoz:
- liszt
- tojás
- zsemlemorzsa
- darált dió
Elkészítése:
A húsokat szétválasztjuk, az aljáról levágjuk azt a részt, amelyik kissé elválik a többi résztől, sózzuk, borsozzuk. A leesett kisebb részeket is (ezek nem lesznek megtöltve, de ki lehet rántani úgy, mint a töltötteket).
Az aszalt szilvákat négybe vágva a vörösborban addig pároljuk, míg puhák nem lesznek, a bor pedig elpárolog alóluk. A bacont vékony szeletekre vágva megsütjük. A kettőt összekeverjük.
A húsokra zsebeket készítünk, vagyis felszúrjuk, ebbe töltjük a szilvás keveréket.
A panírozás hagyományosan követi a liszt, tojás, zsemlemorzsa rendet, annyi különbséggel, hogy a zsemlemorzsát kb. 1/3-2/3 arányban darált dióval keverjük (a dió a több). Bő olajban kisütjük, rizzsel, hercegnő burgonyával tetszés szerint tálaljuk.
Tipp:
Az arányok a szilvát, bacont, diót illetve ízlés szerint változtathatók!
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Serpenyők a konyhában – Milyen legyen az új kedvenc? (x)
A konyha lelke, a mindennapi ételkészítés egyik legfontosabb eszköze a serp
Tovább olvasom »
Fehér csokival készült desszertvariációk minden alkalomra
A fehér csoki mindig különleges hangulatot teremt — legyen szó citromos kos
Tovább olvasom »
Tarja, oldalas, karaj és több – változatos ötletek egy csokorban
A sertéshús igazi jolly joker a konyhában: változatosan elkészíthető, kiadó
Tovább olvasom »
Ünnepi tortacsodák – 12 recept, amit idén ki kell próbálnod
Ha valami igazán különleges édességet keresel az ünnepi asztalra, egy ínycs
Tovább olvasom »
10 pogácsa, amire a nagyi is büszke lenne
A pogácsa a magyar konyha igazi büszkesége – egyszerre hétköznapi és ünnepi
Tovább olvasom »
Mit főzz ma? 10 isteni csirkés fogás hétköznapokra
Ha tanácstalan vagy, mit főzz ebédre, a csirkés ételek mindig jó választást
Tovább olvasom »

