Sütés nélküli krémes cseresznyetorta recept
Hozzávalók:
- 50 dkg cseresznye (kimagozva)
- 2 ek barna cukor
- 1 cs vaníliás cukor
Hozzávalók a babapiskótás alaphoz:
- 28 db babapiskóta
- 1/2 citrom reszelt héja
- 15 dkg margarin
- 2-3 ek tej
Mascarponekrém hozzávalói:
- 25 dkg mascarpone
- 2 cs vaníliás cukor
- porcukor (ízlés szerint)
- 1/2 citrom reszelt héja
Tetejére
- 5 dkg olvasztott csokoládé
Elkészítése:
A cseresznyét magozzuk ki majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe tegyük bele. Ezután szórjuk meg 2 evőkanál barna cukorral, és egy csomag vaníliás cukorral. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 15-20 percig, majd hűtsük ki teljesen. (figyeljünk nehogy megégjen sütés közben, lehet rövidebb idő is elegendő a sütéshez)
A babapiskótát morzsoljuk össze, majd reszeljük hozzá a citrom héját.
A margarint olvasszuk fel, majd öntsük hozzá az összemorzsolt piskótához. Ezután keverjük össze, és közben apránként adjuk hozzá a tejet, de figyeljünk arra, nehogy nagyon lágy masszát kapjunk.
Egy 24 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral úgy, hogy a szélét is befedje. Ezután öntsük, majd tenyérrel lapogassuk bele a margarinos-babapiskótát úgy, hogy 2-3 cm magas pereme legyen. Végül tegyük be a hűtőbe legalább fél órára, hogy megdermedjen.
A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a reszelt citromhéjjal.
A tortaformát vegyük ki a hűtőből, majd a piskótáról óvatosan húzzuk le a sütőpapírt. Ezután helyezzük rá egy tálcára, majd egyenletesen kanalazzuk bele a mascarponekrémet.
Ezután a krémre rakjuk rá az előzőleg megsütött, majd kihűtött cseresznyét.
Végül ízlés szerint csorgassunk rá olvasztott csokoládét, majd tegyük vissza a hűtőbe, hogy a csokoládé megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.
Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
10 sós falatka szilveszterre
Szilveszterre minden vendég szereti, ha van mit falatozni a pezsgő és az óé
Tovább olvasom »
Lencse saláták szilveszterre – 7 szuper recept, amit megéri elkészíteni
A lencsesaláta klasszikus szilveszteri fogás, amit szerencsehozó hagyományk
Tovább olvasom »
8 világbajnok sajtos rúd a szilveszteri bulira
A sajtos rúd az egyik legbiztosabb választás a szilveszteri bulira, mert gy
Tovább olvasom »
10 szenzációs pogácsa recept szilveszerre
A szilveszteri asztalról a pogácsa szinte kihagyhatatlan, legyen szó család
Tovább olvasom »
Karácsonyi diós válogatás – sütik, amiket mindenki szeret
A karácsonyi süteménykínálat egyik örök klasszikusa a dió. Évtizedek óta ot
Tovább olvasom »
12 kókuszos süti, ami tökéletes a karácsonyi asztalra
A kókuszos sütemények különleges, mégis jól ismert ízvilágot hoznak a karác
Tovább olvasom »

