Rumos-diós tiramisu recept

Hozzávalók:
- 2 nagy csomag babapiskóta
- 500 g mascarpone
- 5
FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
- kb. 200 g cukor (ízlés szerint)
- 2 db 3 in 1 kávé
- 4-6 evőkanál kakaó (nem tömény kakaópor)
- 8 ek pirított, darált dió
- 4 dl tej
- rum, vagy rum aroma ízlés szerint
Elkészítése:
Először a langyos tejhez hozzákeverjük a 3 in 1 kávét, majd a rum aromát, vagy rumot, és félretesszük.
A tojásokat szétválasztjuk, és a fehérjéhez hozzáadjuk a cukor felét.
Habverővel először a tojásfehérjét felverjük teljesen keményre. (Jó keménynek kell lennie, kb. 5 percig kell verni.)
Majd a tojássárgáját is felverjük a másik fele cukorral. Figyeljünk, hogy addig verjük a tojássárgáját amíg fehér nem lesz. (Ez is kb 5 perc.)
Ha már a cukros tojássárgáját teljesen fehérré vertük, hozzákanalazzuk a mascarpone-t, és így is alaposan elkeverjük a habverővel.
Ezután a kemény habbá vert tojásfehérjét óvatosan hozzátesszük a felvert mascarponés, cukros tojássárgához. Óvatosan dolgozzuk össze a masszát, vigyázzunk, hogy ne törjük teljesen össze a tojáshabot (fakanalat használjunk). Egy szép, homogén, krémes, habos fehér masszát kell kapnunk, ami nem túl folyós. A masszát berakjuk a hűtőbe.
A babapiskótákat megforgatjuk az előbb elkészített kávés-rumos lében, és sorba rendezzük egy nagy tálban vagy olyan tálcán, aminek magasabb az oldala.
A mascarponés masszának a felét a babapiskótákra öntjük, utána megszórjuk a fele kakaóporral, és a fele darált dióval. Még egy réteg babapiskóta következik, és a krém másik felét is ráöntjük a második réteg babapiskótára.
Hűtőbe tesszük és legalább egy pár órát hűtjük (de legjobb egy éjszakát pihentetni).
A másik fele kakaóporral és darált dióval megszórva tálaljuk/fogyasztjuk.
A rumos-diós tiramisu kalória és tápérték tartalma:
Fehérje: 7 g
Szénhidrát: 31 g
Zsír: 16 g
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek

Mit tegyünk a házi pizzára? Itt van 15 isteni ötlet!
Van az a péntek este, amikor már napok óta tervezgetjük, hogy végre újra pi
Tovább olvasom »
Így vidd be a napi vízadagodat könnyedén: 10 természetes frissítő a meleg napokra
A nyári hőségben a megfelelő hidratálás nemcsak kellemes, hanem létfontossá
Tovább olvasom »
Gyors rakottasok hétköznapokra – csirkével, darált hússal, cukkinivel
Laktató, szaftos és minden falatja kényeztet – ezek az egytálételek garantá
Tovább olvasom »
A hét legjobb cukkinis receptjei – ezek a receptek most tarolnak!
A cukkini minden nyáron főszereplő a konyhában – és nem véletlenül! Könnyű,
Tovább olvasom »
8 tepsis csirkecomb, ami után garantált a repeta
A csirkecomb az egyik legszaftosabb, legsokoldalúbb alapanyag, amit szinte
Tovább olvasom »
8 rakott tészta, amit mindenki szeret
A rakott tészták igazi hétköznapi hősök: gyorsan összeállíthatók, laktatóak
Tovább olvasom »