Toroskáposzta recept
Hozzávalók:
- 2 kg savanyú káposzta
- 1 kg sertéscomb
- 2 kk só
- 1 tk őrölt bors
- 1 tk ételízesítő
- 2 ek házi darált paprika
- 2-3 gerezd zúzott fokhagyma
- 1 dl olaj
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 mk őrölt pirospaprika
Elkészítése:
A savanyú káposztát jól átmossuk, eltávolítjuk belőle a szemes borsot, babérlevelet.
Annyi vízben, hogy ellepje, fedő alatt puhára főzzük.
Ha kicsit hűlt, jól kicsavarjuk.
Egy nagy tepsibe kb. 1 dl olajat öntünk és rászórjuk a kicsavart káposztát.
Jól összekeverjük, és előmelegített sütőbe toljuk, ahol 180 fokon kb. 50 percig sütjük. Ez alatt párszor érdemes átkeverni, nehogy megégjen.
Közben a combot nem túl apró kockára vágjuk és annyi vízben, hogy félig ellepje, fedő alatt puhára főzzük.
Ha már puha, akkor ráreszelünk egy nagy fej vöröshagymát.
Ízesítjük sóval, borssal, ételízesítővel, darált paprikával, zúzott fokhagymával és öntünk rá kb. 1 dl olajat.
Kicsit lepirítjuk.
Ha már szép pirult a hús és a káposzta is puha, akkor összekeverjük a két részt és megszórjuk őrölt pirospaprikával, jól összeforgatjuk és átforrósítjuk. Megkóstoljuk, és ha még szükséges, ízesítjük sóval, borssal.
Melegen, friss kenyérrel kínáljuk.
Tipp:
Amikor itt a hideg, biztos, hogy készítek toros káposztát. Sajnos ez olyan étel, hogy nem lehet kis adagot készíteni, de szerencsére jól fagyasztható. A tematikát Anyukámtól tanultam és jó borsosan szeretjük. Ez olyan finomság, amit sokan másképpen csinálnak, de azt hiszem egy a fontos, a végeredmény.
Őket is nézd meg!
Szólj hozzá
Ajánlott cikkek
Mit főzzek ma? 2026.03.19. Csütörtök
A csütörtöki menüben tartalmas, házias fogások szerepelnek. A hentesleves g
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.18. Szerda
A szerdai menü egyszerű, mégis változatos fogásokat kínál. A zöldborsóleves
Tovább olvasom »
Mit főzzek ma? 2026.03.17. Kedd
A keddi menüben változatos, laktató fogások szerepelnek. A tárkonyos csirke
Tovább olvasom »
10 ellenállhatatlan karamellás sütemény, amit egyszerűen nem lehet megunni
A karamell rajongóinak igazi kincsesbánya ez a válogatás. Klasszikus szelet
Tovább olvasom »
10 krémmel töltött piskótatekercs, amely garantáltan sikert arat vendégváráskor
A piskótatekercsek a látványos, mégis könnyen elkészíthető sütemények közé
Tovább olvasom »
8 tésztás étel, amely mindig jól jön egy gyors ebédhez
A tésztás ételek a legnépszerűbb gyors fogások közé tartoznak, hiszen kiadó
Tovább olvasom »

